Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. Az 1730-as évek
bezárását (ha ti. az ügy felségsértésnek minősül, az országgyűlés illetékes bíráskodni). Lobkowitz erre közli a kormányhatósággal, hogy a letartóztatások és a vizsgálat ügye nincs kapcsolatban az országgyűléssel [!], s emiatt nem kell feltartani a rendeket. 54 Vitatható, hogy a főhadiparancsnok állásfoglalása Erdély közjogában való járatlanságából ered, vagy Lobkowitz nem akar tudomást venni ennek a közjognak a határozmányairól — a Gubernium mindenesetre kénytelen belemenni az országgyűlés feloszlatásába. 1738 májusában azonban lépést tesz a főhadiparancsnoknál a letartóztatottak szabadon bocsátása érdekében, megküldve családtagjaik kérvényét. A válasz elutasító, Lobkowitz udvari rendelkezésre hivatkozik. 55 Közben az elfogatások miatt kialakult rossz politikai hangulat erősödik Erdélyben, a Gubernium számára ez is az indok arra, hogy 1738. június 10-én felségelőterjesztéssel éljen a letartóztatások ügyében, és egyben a Kancelláriát is tájékoztassa. Nem vonja ugyan kétségbe — írja a felségelőterjesztés —, hogy az állam biztonsága érdekében megfelelő és gyors lépések szükségesek, de nemeseket az ügy kellő ismerete nélkül, nem állván fenn a szökés veszélye, a Gubernium tudta nélkül elfogni ellenkezik a korábbi korok „stylusával" s az érvényes királyi rendeletekkel. Utal rá, hogy nemesek féltükben elhúzódnak házaiktól. Az uralkodó teremtsen rendet ebben a rendetlenségben — kéri. A Kancelláriánál már azt sürgeti, hogy végére kell járni a feljelentés alapos vagy alaptalan voltának, „mert ha tsak ad fidem Denunciatorum aut scripti cujusdam simplicis fogják meg az embert, senki sem lehet securus, kinek kinek haragossá lévén, sine fundamento is árulkodhatik vagy firkálhat gonoszul". 56 Rövidesen újra éles hangon tájékoztatja a Kancelláriát, most a katonai szervek vizsgálati módszereiről. 57 Az Erdélyi Udvari Kancellária az első hír vételétől szintén mindent megtesz az elfogottak érdekében, elsősorban a Ministerialkonferenz informálásával. A Konferenz láthatólag csak 1738 nyarán kapcsolódik be az ügybe, a Thorwestern helyettes főhadbíró által az elfogottak ellen végzett vizsgálat kapcsán. Az ügy a Birodalom kormányzatának legfelső szintjén is katonaság vagy civilek preponderanciájának kérdése — s a Konferenz elnöke Savoyai Jenő halála óta Sinzendorff, a katonai pártot pedig tovább gyengítik az 1737—1739-i török háború sorozatos vereségei. így érthető, hogy a Ministerialkonferenz (1738. július 29-én) igen keményen ítéli meg Thorwesten működését, leszögezve, hogy a vizsgálat nem folyt törvényesen, s még a gyanús irományokat sem vizsgálták meg kellően. A Konferenz újabb (1738. augusztus 13-i) ülése úgy döntött, hogy a vizsgálatra és ítélethozatalra katonai-polgári vegyes bizottság jöjjön létre Erdélyben. Ebben a Guberniumot maga Haller János gubernátor képviselje, mellette két tanácsos, a református Bánffy Zsigmond és az evangélikus Baussnern szász comes. Minthogy pedig a Gubernium több tagja rokoni kapcsolatban állt az elfogottakkal, az Erdélyi Udvari Kancellária azt javasolta, hogy a rendek képviselői egészítsék ki a bizottságot: Orbán Elek aranyosszéki főkirálybíró, Kun Zsigmond ítélőmester és Csulai Imre királyi táblai ülnök (korábban fiscalis director). A Konferenz egyetértett a rendek képviselőinek bevonásával. A katonaság képviselői a bizottságban a Ministerialkonferenz döntése értelmében a discretió-vitából már ismert Damnitz vezérőrnagy és Thorwestern lettek, egy további személy kijelölését a konferencia Lobkowitzra
