Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)
írnoka. 248 1 727-ig, haláláig tölti be e tisztséget. 249 1717. január l-jén ő is kap instructiót (Haantól), az 1714-ivel teljesen azonosat. 250 Utóda (legkésőbb 1728 tavaszától) Nagy János lesz, egyelőre helyettes főperceptori rangban; 251 véglegesítésére csak 1731-ben kerül sor. A kincstári főpénztár mellett ellenőr is működik. Ez (1720 és 1726 között kimutathatóan) Bernhard Kunz. 252 A kincstári számvevő szerepkörét a korszak elején az 1701—1703-tól ebben a funkcióban már ismert Ecsedi Péter tölti be. A Rákóczi-szabadságharc után Haan felrója ugyan neki, hogy a „rebellion" alatt kevés szolgálatot tett — viszont el kell ismernie, hogy (feltehetően elsősorban császárhűsége miatt) mindenét elvesztette. Öreg, beteges ember, 253 de még évekig szolgál, annál is inkább, mert évtizedes előzményeket ismer. 254 1713-ban már nem tudja tovább ellátni tisztét, maga javasolja, hogy keressenek helyébe mást. Haan Chilko Krisztiánt ajánlja, az Udvari Kamara azonban „certis... rationibus" nem tartja alkalmazhatónak erre a tisztségre 255 (valószínűleg nem elsősorban rossz modora miatt, amelyet 1712-ben mint máramarosi harmincadosnak felróttak neki, 256 inkább a Rákóczi-szabadságharcban a kuruc oldalon viselt főtisztségéért). Ecsedi utódának neve csak 1719-től ismeretes: akkor Johann Stenzel a kincstári számvevő. 257 Legkésőbb 1720-ban ideiglenes, majd 1720. október 8-tól végleges számvevő Boér József. 258 Vele néhány év állandóság következik be (1726-ig tölti be ezt a tisztséget) s a kamarai számvevőség első Habsburg-kori megszervezése. Az Udvari Kamara, Boér kinevezésével egyidejűleg (amelyet azonban, ismeretlen okból, csak 1720. december 24-i kelettel közöl Haannal) tervezetet kér a cameralis repraesentanstól egy erdélyi—olténiai kincstári számvevőségre. 259 Egyben mindjárt Erdélybe is küldi a korábban Lika Korbavában állomásozó Pompeius Quintana főhadnagyot számtisztül. (Találkoztunk már azzal a jelenséggel, hogy a kincstár — feltehetően teljesen szakképzetlen vagy alig képzett — katonatiszteket alkalmaz.) A főhadnagy azonban latinul sem tud (magyarul nyilván még kevésbé), úgyhogy Haan egy olténiai sólerakatba kénytelen elküldeni mérlegmesterül, míg jobb állás nyílik neki. Magát az erdélyi—olténiai számvevőséget illetően a cameralis repraesentans azt javasolja (1721. augusztus 28-án) az Udvari Kamarának, hogy a bánya- és pénzverésügyi jövedelmek számadásait egyenesen Bécsbe kell felterjeszteni, mert ezeket (kellő ismeretek hiányában) sem az erdélyi kincstári számvevő, sem más erdélyi személy nem tudja ellenőrizni. (A sószámadásokat addig is egyenesen küldték fel Bécsbe.) A többi kincstári jövedelmekről Haan el tudta végeztetni Erdélyben is a számvételt. Javaslata szerint 4 számtiszt volna szükséges a számvevő mellé: 2 német, aki latinul is tud, és 2 magyar. Ha csak l-l német és erdélyi számtisztet alkalmaznának, harmadikul szükség lenne egy számvevőségi írnokra is. Személyi javaslatai: a német nyelvű számadások felülvizsgálatához Baptista Weith arzenál-írnok és Jacob Abrahami erdélyi szász személy, aki korábban éppen német anyanyelve miatt volt az Erdélyi Udvari Kancellária írnoka, 1721-ben azonban már Erdélyben szolgált. Az erdélyi magyarok és székelyek közül első helyen a későbbi kincstári főpénztárnokot, Nagy Jánost javasolja, aki korábbi (közelebbről nem ismert) kormányhatósági irodai
