Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)

nak az az (először 1711 novemberében megfogalmazott) követelése, hogy mint natio szerezzenek kiváltságot a két kolónia részére, megtörik az erdélyi vezető elit ellenállásán; a natióként való elismerés a három natio rendszerének megbontását jelentené, amelyre egy jó esetben is 80-90 családból álló kereskedőcsoport kedvéért nem kerülhet sor.

175 De nem kerül erre sor a náluk számban és még inkább vagyonilag aránytalanul erősebb örmények esetében sem. 1711—1712-ben ők is natiókénti elismerésüket sürgetik a Habsburg Birodalom központi kormányzatánál; ennek kiadására annál is kevésbé kerül sor, mert a kiváltságterv eléggé szerencsétlenül az erdélyi örmények Szamosújvárra és Görgényszentimrére való összetelepítését javasolja, ami az Ebesfalván 1696-ban II. Apafi Mihálytól (mint földesuruktól, de egyben mint választott fejedelemtől is) kiváltságlevelet nyert s azzal élő örmények érthető ellenkezését váltotta ki. Steinville (ez esetben is nyilván Haan iniciálására) 1714-— 1715-ben megadja a szamosújvári örményeknek a bíróválasztás jogát, felhatalmazza a bírót és esküdtjeit ítéletek hozatalára. Egy évtized telik el, míg Szamosújvár is megkapja (most már királyi) kiváltságlevelét. Königsegg erdélyi főhadiparancsnok (a későbbi haditanácsi elnök, bukása után pedig Ministerialkonferenz-tag) és Viechter, az erdélyi kincstári igazgatás vezetője állapodik meg erről, majd végül is a Ministerialkonferenz határozata és az uralkodó döntése alapján került kiadásra a kiváltságlevél (1726. október 17-i kelettel): Szamosújvár mezővárosi jogállást kap, hármas alárendeltségben: a polgári igazgatás ügyeiben (a gazdaságiakat kivéve) a Guberniumtól függjön, az Oeconomicát illetően a Cameralis Directiótól, védelemért pedig a főhadiparancsnokhoz folyamodjék. Bírájukat, esküdtjeiket választják. Szabadon kereskedhetnek Erdélyben és a Habsburg Birodalom egészében. Kvártélytól, előfogattól és más hasonló terhektől mentesek; állami adót családonként 5 RFt-ot, kamarai censust ugyanúgy 10 RFt-ot fizetnek.

176 Az idegen kereskedők jogvédelmének az előbbieken túlmenő napi gyakorlata többrétű kérdés. Adózásuk tekintetében a rendek állásfoglalása nagyjából egységes. 1718-tól az 1720-as évek közepéig egymást érik panaszaik az idegen kereskedők kedvezményes adóztatása miatt.

177 A továbbiakban inkább helyi momentumokra korlátozódik ez a küzdelem.

178 Nem ilyen egyértelmű a kép az idegen kereskedők gazdasági tevékenysége körüli viták kérdésében. Az örmény kolóniák nem pusztán kereskedőkből állnak; egy részük iparos, elsősorban tímár és szűcs. Ezek már 1694-ben szembekerülnek a konkurens szász szűcsökkel, akik a Guberniummal tiltatnák el őket a bőrök vásárlásától. A vita 1710—1711 tájt kiújul: most már az összes erdélyi szücscéhek fordulnak panasszal az örmények ellen a Deputatióhoz, s az (1711. április 23-án) el is tiltja a bőr- és prémfelvásárlástól az örményeket, de engedélyezi nekik a céhes szűcsöktől prémek vásárlását, ezek kivitelét az országból. Valószínű azonban, hogy még a prém- és báránybőr-felvásárlás is az örmények kezén maradt. Az 1714. januári erdélyi országgyűlés pedig, további intézkedésig, törvénnyel engedélyezi az örményeknek a báránybőrök felvásárlását a juhtartó gazdáktól — állami érdekből, hisz ezzel a parasztnép adóképességét erősítik. Az erdélyi szücscéhek erre