Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
II. A második Habsburg-berendezkedés (1708—1730)
igényt a só szabad kereskedelmére. 153 A követelés ismétlődése jelzi annak eredménytelenségét is. A kereskedelempolitika körébe tartozó vámpolitikának az egész korszakon át központi kérdése a havasalföldi bor- és sertésbehozatal kérdése; az álláspontok változása sokatmondó. Erdélybe 1708 és 1711 között nagy mennyiségben visznek be havasalföldi bort és sertést — az ország borból a későbbiekben sem önellátó, a háborús körülmények amúgy is a szőlő és még inkább a sertésállomány pusztulását hozták, a császári hadak ellátására pedig hús és bor kell. Haannak 1712. április 12én az Udvari Kamarának tett jelentése szerint 1708. november 1. és 1711 októbere között Havasalföldéről 523 137 erdélyi veder bort hoztak be Erdélybe, az ország a fuvarral és a havasalföldi vámmal együtt, olcsón számítva is, 348 748 RFt-ot adott ki rá. Sertést 36 687 darabot hajtottak be Havasalföldéről; ez 4 forintjával számítva 146 748 forintot tesz ki — a két importtétel együtt 495 496 RFt. A behozatal ilyen arányokban folytatódott 1711 novemberétől is. 154 Haan, nyilván a pénz kiáramlásától s az ország további elszegényedésétől tartva (ehhez nem kellett elméletileg képzett merkantilistának lennie, hisz az elszegényedés s ami ebből következően brutálisan érintette a még szintén Haan hatáskörébe tartozó hadellátást: az adózásképtelenség erősödése szembeötlő volt), 1712 nyarán többletvámot kíván vetni a Havasalföldéről és Moldváról behozott borra és sertésre (10 veder borra 1 RFt-ot, sertés darabjára 15 krajcárt). Nyilván arra való tekintettel, hogy számos erdélyi birtokos nemesnek és polgárnak van szőlője Havasalföldén, az ott szőlőbirtokos nemeseket mentesítené a bor pótvámja alól. A Deputatio, több realizmussal, kétfelé választja a kérdést. A borbehozatalt vagy egészében eltiltaná, vagy legalábbis a behozott bor kocsmárlását. Ha Steinville főhadiparancsnok (bizonnyal elsősorban hadellátási okokból) helytelenítené azt, akkor (annak javaslata szerint) 1 évre próbát kellene tenni a dologgal. A sertés többletvámját azonban a Deputatio nem fogadja el, arra hivatkozva, hogy Erdély sertésállománya elégtelen — ha a sertések száma emelkedik, próbálkozni lehet a többletvámmal. 155 A kincstár mégis mindkét árufajtánál bevezeti a pótvámot; a Deputatio eléri azt, hogy megegyezés jön létre: a pótvám egészében vagy legalábbis felerészt az ország közszükségleteire fordítandó. 156 Kérdés, hogy a megállapodást mennyiben hajtották végre. Három év alatt kiderül azonban, hogy a vámemelés nem hozta meg a kívánt eredményt, Erdély pénzének lehetőleg az országban való tartását. így Haan (1714. szeptember 15-én) további vámemelést sürget: a havasalföldi és moldvai bor vedrénél 2 garassal, a sertésnél 5 garassal emeltetné meg a pótvámot (ez tehát mindkét esetben az addigi kétszerese lenne), azzal is érvelve a Guberniumnál, hogy ez serkentőleg hatna az erdélyi bortermelésre. A Gubernium folytatja a Deputatio realizmusát: 1714. szeptember 17-i válaszában a bor pótvámjának felemeléséhez hozzájárul, azzal, hogy a vám összege 17 krajcárban volna megállapítandó vedrenként, de azt is kérve, hogy az 1711-i megállapodás szerint a pótvám egésze vagy fele jusson az ország közszükségleteire, s a két román fejedelemségben szőlőt birtokló nemesek minden vámtól mentesen hozhassák be borukat. A sertések vámemelését, Erdély továbbra is elégtelen lévén arra, hogy saját maga tenyésszen
