Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
tisztviselő ajánlkozik, Kászoni János — az elkövetkező évtizedek legjelentősebb erdélyi államférfia, az 1710-es évek végétől kászoni Bornemissza János néven. Neve alapján kászonszéki székely, de talán már apja kiszármazott szülőföldjéről. 308 Pályája kincstári területen kezdődik: a halmágyi kincstári kerület provisora. 1694ben kilenc hónapot Bécsben tölt, bizonnyal akkori rangjának megfelelő hivatali minőségben (futár vagy írnok). 1694 végétől vagy 1695 elejétől a kolozsi sókamara vezetője. A Cameratica Commissio jól tudja használni a sóbányák helyzetének felmérésénél. Mellette szól az is, ami a későbbiekben (vitathatatlan képességein és energiáin túl) óriási karrierje egyik fő lendítője lesz: mint kászoni székely, katolikus. A Cameratica Commissio és Apor egyaránt ajánlja e tisztségre; I. Lipót 1701. augusztus 22-én nevezi ki, felmentve tisztéből az elöregedő, elbetegesedő Baloghot, aki majdnem 9 évig vitte ezt, a háborús körülmények, a kincstári gazdálkodás és igazgatás egész helyzete miatt rendkívül nehéz munkát. 309 Kászoni aztán a most tárgyalt korszak végén (1708) túl is betölti ezt a tisztséget. A számvételt a kincstári jövedelmekről továbbra is a kincstartó elnöklete alatt álló sedes censuralis végzi 1703-ig. 310 1701-ben azonban már feltűnik a kincstári számvevő tisztsége; 1701—1703-ban ezt Ecsedi Péter tölti be. 311 1706-ban egy láthatólag ad hoc testület vesz számot kincstári tisztviselőktől. 312 A sm/gyugazgatásban az 1700. január 15-i rescriptum a tordai sókamaraispánnak ad bizonyos, pontosabban meg nem határozott felügyeleti jogot a többi sókamarások felett. Talán már ekkor, de 1702-től bizonyosan Ignaz Haan tölti be ezt a sóbánya-felügyelői tisztséget. 313 Feladatának szabályozása csak 1702-ből ismeretes (a Cameratica Commissio az év május 7-én hozzá intézett rendeletéből). Alája tartoztak a többi sóbányák vezetői, a különleges jogállású parajdi-sófalvi sóbányát kivéve. 314 Az új berendezkedés megerősödéséig gyakran kellett látogatnia e bányákat. Havi és negyedévi pénztári kimutatásokat és rendszeres számadásokat kellett megkövetelnie a sóbányák vezetőitől. (A saját vezetése alatt álló bányáról ő is köteles volt ilyet készíteni.) A kimutatásokat a kincstartóságnak, a számadásokat pedig a magyarországi-erdélyi sóhivatalnak volt köteles továbbítani. 315 Külön kincstári főtiszt foglalkozott a sószállítás ügyeivel. Ezt a tisztséget 1701 és 1703 között Mathias Nombsy töltötte be. Az uralkodónak 1701.szeptember 9-én az Udvari Kamaráról számára kiadott instructiója szerint a pesti főpénztárnak volt alárendelve; a kincstartósághoz csak szükség esetén kellett fordulnia. Feladata a marosi sószállítás irányítása volt, Marosportus (Marosváradgya) székhellyel. Ott 150-200 ezer kősó befogadására alkalmas csűrt kellett építtetnie. Szegedre a tordai és kolozsi, Lippára és Dobrára a vízaknai sót kellett szállítania. A sókamarások kéthetenként jelentéssel tartoztak neki, Nombsy pedig negyedévenként számadást tartott velük a bányákból a portusra szállított sóról. 316 Nombsy 1702—1703 fordulója táján meghal; az Udvari Kamara (1703. február 14-én) Johann Gottfridt Gaszner pesti sópénztárnokot küldi utódául. 317 Az ércbányaügyek élére az 1700. január 15-i rescriptum Kölesérit nevezte ki felügyelőül. Működését instructio csak 1702. augusztus 13-án szabályozta. A nemesfémbányászattal kapcsolatos teendőiről az utasítás csak általánosságokat mondott: ösztönözze a nemesfémtermelésre a bányászokat és aranymosókat, 17* 259
