Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben

3. Arra nézve, hogy az erdélyi kincstári igazgatás ilyen körülmények közt is milyen hazai tehetségeket tudott produkálni, álljon itt három név: Kászoni Jánosé, Kölesérié és Bíró Sámuelé. Az első kb. két évtizedes kincstári szolgálat után emelkedik az erdélyi udvari alkancellári tisztségbe, és mutatkozik ott kora legtehetségesebb erdélyi államférfiának. Köleséri ércbánya ügyi tudásáról tán felesleges a szót szaporítani. A harmincadfelügyelő Bíró Sámuel esetében pedig érdemes Haannal (1708 és 1722 közt az erdélyi kincstári igazgatás vezetőjével) való (nem szorosan harmincadügyi, hanem az egész erdélyi kincstári igazgatást illető) levelezését tanulmányozni: mennyire felette állott szellemileg Bíró (nemcsak a helyi viszonyokban való tájékozottságban, sokkal inkább szellemi mozgékonyságával) a derék, pedáns, de ötlettelen, a szorgalmas kistisztviselő szintjén mozgó Haannak! Hány, a Kászoniékéhoz hasonló képességű erdélyi rekedhetett kívül a kincstári igazgatási szervek kapuin? 4. Ugyanakkor, mint már korábban is, óva intenénk attól, hogy olvasóink az Udvari Kamara e politikájában valami „Erdély-ellenes" vagy „magyarellenes" tendenciát lássanak. Megítélésünk szerint itt két momentumról van szó. a) Egy olyan típusú centralizációs törekvés, amilyenre a Gundaker Starhemberg vezette Udvari Kamaránál már több ízben rámutattunk, eleve bizalmatlan mindenféle helyi, így vagy úgy rendi kapcsolódású igazgatással szemben, légyen az azonos etnikumú vele vagy sem. Saját intencióinak keresztülvitelére félre kell állítani a helyieket, s olyan személyek kezébe kell adni az igazgatást, akiket nem kötnek rendi (és azon belül esetleg külön is családi stb.) kapcsolatok az ország rendjeihez. b) Ezeken a méltánylandó (bár kivitelezésükben szerencsétlen következményekre is vezető) szándékokon túl figyelembe kell még venni a birodalmi kincstári igazgatás összetételének bizonyos jellemzőit. Ez az apparátus (különösen annak elitje) nem egyöntetűen osztrák; gondoljunk a cseh Mikoschra, a svájci eredetű Palmra, az angol emigráns Cooperekre és másokra (Zuana stb.). Ezeket nem valami modern értelmezésű „nemzeti érdek" fogja össze, még csak olyan sajátos „Habsburg birodalmi nacionalizmus" sem, amilyet a kameralista Hörnigk-nél értünk tetten, hanem a kormányzatban elfoglalt helyhez fűződő csoportérdek. A Subdelegatio (Commissio) Neoacquisticáról szólva elmondottuk: milyen családi kapcsolatok fűznek össze udvari kamarai főtisztviselőket, hogy hozzák be az Udvari Kamara tanácsosai, titkárai magasabb vagy alacsonyabb tisztségekre fiukat, unokaöccsüket stb., hogy alakulnak ki érdekszövetségek (kincstári jövedelmek bérlete révén is — Neffzer—Rebentisch-bérlet). Ezek a csoportok szövetkezhetnek vagy szemben állhatnak egymással, de együttesen védik közös pozíciós érdekeiket a „kívülállókkal" (esetünkben az erdélyi rendekkel) szemben — anélkül, hogy ennek a pozícióharcnak bármiféle „abszolutizmus kontra rendek" jellege vagy éppen „nemzeti" karaktere lenne. Minthogy pedig itt „dinasztiák", sőt „dinasztiacsoportok" alakulnak ki a kincstári igazgatás különböző szintjein, ez a jelenség hosszú életű. Annál is inkább, mert az apparátusban helyet foglalóknak valóban van módja a csoporton belül bizonyos szakismereteket átadni utódaiknak. 17 Trócsányi 257