Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
Tegyük hozzá: ilyen csoportpolitika megfigyelhető az erdélyi vezető elitnél is azokat a közigazgatási-bíráskodási tisztségeket illetően, amelyeknek betöltésére befolyásuk van. Ismételjük: nincs tehát szó valami „Erdély-ellenes" vagy éppen „magyarellenes" politikáról. Káros következményei azonban vannak ennek a koncepciónak. Az 1700. január 15-i rescriptum az az alap, amire a Cameratica Commissio további működése és vele Erdély új kincstári berendezkedése épül. A Thavonath után a bizottság vezetését átvevő Johann Friedrich Seeau 297 1 700. december 6-i instructiója 298 nem tartalmaz lényeges újat ehhez képest (inkább csak részletintézkedések konkretizálásában). Apor helyzetét a bizottsággal szemben diplomatikusabban határozná meg a korábbinál, de ezzel még megalázóbbá teszi. Az uralkodó arra utasítja Seeau-t, hogy ne kerülje meg a kincstartót, mert ezzel sérelmekre adna okot neki, s az a rendek között kelthet zavart emiatt; vonja be azokba a tárgyalásokba, amelyeken „ohne Unsere praejudiz" és a bizottság fő céljának sérelme nélkül jelen lehet [!]. A bizottság az erdélyi kincstári igazgatás alárendelt személyzetéhez is a kincstartó nevében kell hogy rendelkezzen, az ily rendelkezéseket azonban előbb hagyja jóvá a Cameratica Commissio, szövegükben szerepeljen a „sic ordinante Commissione" kitétel. Seeau legyen óvatos Aporral szemben, túlzott bizalmat ne előlegezzen neki; igyekezzék tisztába jönni vele: az egyáltalán rendbe kívánja-e hozni a kincstári ügyeket? Jelezze továbbá annak, a Guberniumnak és a rendeknek, hogy az uralkodó nem kívánja megsérteni a Diploma Leopoldinum azon rendelkezését, amely szerint az erdélyi tisztségekre erdélyiek alkalmazandók; ha vannak megfelelő erdélyi személyek, őket fogja alkalmazni, de a jelen gyakorlat tönkreteszi az erdélyi kincstári jövedelmeket. 299 A Johann Friedrich Seeau-nak adott újabb instructio (1702. január 28.) lényegében az 1700. decemberi rendelkezéseket ismétli meg, talán még kevesebb tapintattal. 300 A Cameratica Commissio tehát továbbra is megmarad az erdélyi kincstári igazgatás élén (vezetője 1702. június l-jétől Johann Honorius 301 Seeau, elődjének testvére, szintén az Udvari Kamara tanácsosa 302 ). Helyzete e tekintetben annál is stabilabb, mert Apor (mint már jeleztük) lemondott a kincstartóságról, és a helyére kinevezett Káinoki Sámuel nem utazhatott le Bécsből tisztét átvenni, a Rákócziszabadságharc ilyen változásokat amúgy is lehetetlenné tesz a Habsburgkormányzat számára. Seeau és Eckhler több ízben kérte Bécsbe felutazása engedélyezését; I. József (1706. február 14-én) csak ahhoz járult hozzá, hogy Seeau utazzon fel, Eckhler maradjon ott addig, amíg Kleinburg udvari kamarai tanácsos 303 kamarai biztosként odaérkezik. 304 Kleinburg biztossága szélesebb körűnek volt szánva, mint a Cameratica Commissio addigi vezetőié, pedig azok is töltöttek be országgyűlési királyi biztosságokat is. 305 Ő azonban még 1707 augusztusában is Bécsben van. 306 Útjára feltehetően a későbbiekben sem került sor; amikor Ignaz Haan 1708. szeptember 20-án megbízatást kap az erdélyi kincstári jövedelmek igazgatására, elődjeként Eckhlert említik. 307 Tekintsük át most röviden a kincstári szakági igazgatást 1699 nyarától 1708-ig. A kincstári jövedelmek főpénztárnokának (generális perceptor) tisztéről Balogh Ferenc 1701 első hónapjaiban lemond. Utódának egy kb. 30 éves kincstári
