Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
részletkérdéseiről, a nemesi sóra jogosultak összeírásáról, a sódeputatumok, sóban való fizetés korlátozásáról, a marosi sószállítás bérbeadásáról, a Bethlen Miklós birtokában lévő, felhagyott marosújvári sóbányákról, 295 a zalatnai uradalom urbarizálásáról vagy összeírásáról, az aranybányászat verkes bányászokkal való fellendítéséről, a higanyolvasztásról stb. 296 Az 1700. január 15-i rescriptum súlya nagyobb, mint amilyennek alkotói szánták. Nem valami stabilizációs időszakra veszi ki az erdélyi kincstári igazgatás irányítását felső szinten az erdélyi vezető elit, alsóbb szinteken pedig az erdélyi szakemberek kezéből (az utóbbiakéból azonban sohasem teljesen), hanem közel egy és háromnegyed évszázadra. Ha a továbbiakban az erdélyi kincstári igazgatás élén (az 1740-es évektől) feltűnnek is az erdélyi arisztokrácia tagjai, szerepük általában csak névleges; az erdélyi kincstári igazgatást az örökös tartományokból származó szakemberek irányítják. A rendek időről időre követelik majd a kincstári tisztségek erdélyiekkel való betöltését; halogató válaszokat kapnak rá (ha egyáltalán kapnak). Indokolta-e 1700 tájt az erdélyi kincstári igazgatás állapota ezt a lépést? S indokolta-e az említett hosszabb távon? A válasznak több oldalról kell megvilágítania a kérdést. 1. Való igaz, hogy az 1690 és 1700 közötti kincstári igazgatás, az új kormányzat kiépülésének zökkenői (kincstartót választanak ugyan 1691-ben, de tisztébe csak 1692-ben iktatják, 1693-ban nyer instructiót, és aztán rövidesen lemond, a tisztség újabb betöltésére azonban csak 1696-ban kerül sor), a szinte általános bérleti rendszer feltételei és mindenekfelett a háborús körülmények közt (a hadak tartása emésztette fel a kincstári jövedelmek jelentős részét, a helyi katonai vezetők 1690 után feltételezhetően éveken át közvetlenül vették igénybe az egyes uradalmak, bányahelyek stb. jövedelmeit) alaposan lezülhetett az Apafi kori kincstári igazgatáshoz képest, amely (olyan szakemberekkel az élén, mint például Alvinczi Péter) az 1662-vel elkezdődő konszolidáció során ismét magasra emelte az erdélyi kincstári jövedelmeket. Olyan tényekkel is találkozunk azonban, mint az 1698-i számvétel a nádor-erdélyi sókereskedelem erdélyi részéről, amelynél a hiány 1 kősó [!] a százezres nagyságrendű forgalomból. Az általános bizalmatlanság az erdélyi kincstári szakemberek hivatali erkölcsei iránt, amelyet az 1700. január 15-i rescriptum nem is titkoltan sugároz, nem volt indokolt. 2. Nem volt indokolt ez a bizalmatlanság a későbbi évtizedekben sem. Akkor a Birodalom központi kormányzata, az 1700 táji morális élű minősítéssel szemben, már általában az erdélyiek alkalmatlanságára hivatkozott. Itt mérlegelnünk kell azt a körülményt, hogy a központi kormányzat az 1710-es évek második felétől megnehezíti az erdélyi tanulóifjúság (elsősorban a protestánsok) külföldi tanulmányútjait. S bár azok, akik mégis kijutnak Nyugat-Európába, hazatérve a modern természettudományos oktatás úttörői lesznek Erdélyben, a korlátozásoknak mégis van visszatartó hatása. Köleséri Sámuel, a kiváló természettudós még kijutott Nyugat-Európa egyetemeire — vajon hány hasonló képességű személynek nem jutott ez osztályrészül a következő generációkból?
