Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
támogatnia, viszonyuk azonban rövidesen (érthető módon) feszültté vált. Kölesérinek kísérni kellett őket kiszállásaikon. Jó szolgálatokat tett a bizottságnak Bethlen Miklós (feltehetően az Apor iránt táplált, számos, hatalmi indítékú, de egyre személyesebb jellegű összeütközésükből eredő személyes gyűlöletből). 284 A Cameratica Commissio és Apor (s rajta át az erdélyi kormányzat) között az első komolyabb összecsapásra a sóügyi igazgatás kérdésében került sor. Az uralkodó 1699. szeptember 16-án Thavonathhoz küldött rendeletében azt az álláspontot vallotta, hogy míg az erdélyi sóbányák igazgatása erdélyi tisztek kezén van, nemcsak a visszaéléseknek és hanyagságnak nem lehet véget vetni, hanem a sókitermelés és ezzel a magyarországi sókereskedelem is veszélybe kerül. Bár a Diploma Leopoldinum szigorú értelmezése szerint Erdélyben csak erdélyi tisztek volnának .alkalmazhatók, az Udvari Kamarát sem érheti kár. így szükség esetén nem erdélyi személy is kinevezhető kincstári tisztségre (ha a rendek tiltakoznak, hivatkozni lehet a fejedelem indigenatus-adási jogára, s a rendi kiváltságok egyébként sem derogálhatnak az uralkodó jogainak). Thavonath tegyen hát javaslatot sóügyi felügyelőre (a sókereskedelem és a sóbányák ügyeinek ellátására), s jelentse: véleménye szerint kire van szükség a felügyelő beállítása után az erdélyi tisztekből, s mi történjék az elbocsátandókkal? Aporral pedig közölje: ha nem akarja elveszíteni az uralkodó védelmét (ami egyedüli támasza erdélyi ellenfeleivel szemben), több ügybuzgalmat tanúsítson. Minthogy pedig az uralkodó úgy van tájékozódva az erdélyiek „Genius"-áról, hogy a rábeszélésnek nincs vagy alig van eredménye velük szemben, ha nincsenek kényszerítő eszközök, az uralkodó a Haditanácson át rendelkezni kívánt az erdélyi főhadiparancsnoknak: különösen a sóügyben nyújtson támogatást az erdélyi kincstári igazgatásnak. 285 Mikor Thavonath közölte I. Lipót döntését Aporral, az jelezte, hogy mint kincstartó hozzá kell hogy járuljon egy ilyen tiszt beállításához, mint haza fia azonban kénytelen tiltakozni ez ellen (a Diploma Leopoldinumra hivatkozva). Thavonath előbb arra hivatkozik, hogy a bajokon nem lehet másként úrrá lenni, s Erdélynek is haszna van a sókereskedelemből, majd azzal a voltaképpen többszörösen is nem meglepő érveléssel élt, 286 hogy bár Erdély tudja: a nádor neve alatt a zsidók viszik a sókereskedelmet, az ő embereik igazgatják ezt az üzletet, a harmincadigazgatásban görögök működnek, ők vették bérbe Aportól és Bánffy Györgytől a higanyváltást, 287 senki sem emelt szót emiatt — miért akarnak hát „so gewaltig allarmieren" a sófelügyelő beállítása ellen? Figyelmezteti Aport, hogy így abba a gyanúba keverednek: akadályozni akarják a sókereskedelmet (amely regálé), csak maguk akarván hasznot húzni belőle. Apor (Thavonath előadása szerint) kénytelen elismerni a biztos igazát, de közli azt a benyomását, hogy a sófelügyelő beállítása csak az első lépés, a továbbiakban a haza fiait fokozatosan fogják kiszorítani az Oeconomicum tisztségeiből. Végül mégis támogatását ígéri. Thavonath azonban azt jelenti I. Lipótnak, hogy nem hisz a kincstartónak; amíg annak felügyelete alatt áll a sóügy, megmarad a korábbi rendetlenség. A biztos (1699. november 6-i jelentésében) felteszi a kérdést: vajon a regaliák ily felelőtlen bitorlása mellett I. Lipót szorosan kötve van-e a Diploma Leopoldinumhoz, nincs-e joga változtatni rajta? 288
