Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
növelni lehet. I. Lipót megerősíti jószágai birtokában. Az általa zálogban bírtakat a császár alkalomadtán, a zálogösszeg kifizetésével, visszaváltja. Fejedelmi címével élhet addig, míg alkalom lesz római szent birodalmi hercegi rangra emelésére. Azt azonban elvárja tőle a császár, hogy a háború alatt ne lépjen Erdélybe, telepedjék meg valahol I. Lipót országaiban, vitesse oda feleségét. Vallását szabadon gyakorolhatja. Az ifjú Apafi teljesíti a tőle követelteket — a császár által ígértek egy részét viszont még 1700 tavaszán is csak sürgetheti. 72 Fejedelemségének kérdése a karlócai békével végleg lekerül a napirendről — ráadásul még kuruc országgyűlés is megfosztja méltóságától. A római szent birodalmi hercegséget 1701. augusztus 31én megkapja, 73 ez azonban a bécsi tartózkodás mellett inkább csak teher: az ő szerény évdíjából és még 1703-ig sem bőven folyó erdélyi jövedelmeiből kellene állnia a versenyt a vele egy rangú, de mérhetetlenebbül gazdagabb herceg Liechsteinekkel, Dietrichsteinekkel s a Habsburg vezető elit többi tagjával. További politikai szerep nélkül, súlyosan eladósodva hal meg 1713-ban, viszonylag fiatalon, Bécsben. Ragasszuk rá is a „gyenge" címkét, amelyet apjára is annyiszor ragasztottak különböző korok eltérő, de a leegyszerűsítés szándékában egyező történetírási irányzatai? Mutatis mutandis II. Apafi Mihály mentsége is az, ami apjáé: 1695—1696 körülményei között, amelyeknek főbb vonalait megpróbáltuk ábrázolni, egy 20 éves, személyes politikai tapasztalatokkal nem rendelkező fiatalember nem állhatott helyt. Az utolsó Apafit nálánál sokkalta nagyobb történelmi erők dobták félre, ahogy annyi más történelmi szereplőt kortársai közül vagy előtte és utána. Se jobb, se rosszabb nem volt ezeknek a félredobottaknak az átlagánál. 2. AZ ORSZÁGTERÜLET KÉRDÉSE: A PARTIUM Erdély helyzetének a törökellenes háború során való megváltozása kapcsán óhatatlanul fel kellett hogy merüljön a Partium hovatartozásának kérdése. Ismeretes, hogy az erdélyi fejedelemség kialakulásakor Magyarország bizonyos keleti területei is az új országhoz kapcsolódnak. Ezeket az erdélyi fejedelem mindig külön címen birtokolta (partium regni Hungáriáé dominus), a Részek megőriznek bizonyos igazgatási sajátosságokat (a megyei igazgatás második embere az alispán, mint Magyarországon, s nem a főbíró, mint a tulajdonképpeni Erdélyben, az országos igazgatás is tudomásul veszi egyben-másban különállásukat (külön octavalis törvényszakok stb.), de a Partium 150 éven át mégis Erdély része. Erdélynek a magyar király uralma alá való visszatérte után azonban ez a helyzet közjogilag kényessé válik. Külön bonyolítja a kérdést még az is, hogy a Partium területének nagyobbik fele (Bihar megye, Zaránd nyugati része, a lugosi— karánsebesi bánság) 1658-ban, ill. 1660-ban török kézre kerül, s a felszabadító háború során jut most már Habsburg-uralom alá — hogy ne is szóljunk az 1660 után háromfelé hódoló Debrecen helyzetéről. A Partium helyzetének megváltozása kezdetben nem közjogi szabályozásokkal, hanem bizonyos gyakorlati lépésekkel történik. A terület adója, amely a császári csapatok ellátását szolgálja, nem tartozik Erdély adójába. A Szepesi Kamara pedig
