Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
kiterjeszti jogkörét a Partium most visszafoglalt területeire is, és vitássá teszi a Részek 1660 után is Erdélynek maradó területe felett a kincstári joghatóságot. Az erdélyi politikai elit Alvinczi Péter követségekor teszi meg az első lépést a kérdés tisztázására. Alvinczi alapinstructiójának 17. pontja annak sürgetésével bízza meg, hogy a Máramaros, Közép-Szolnok, Kraszna megyébe és Kővárvidékre helyezendő ezredeket Veterani erdélyi főhadiparancsnok vezénylete és Paul Komornik (a későbbi br. Komornik von Kleinburg) főbiztossága alá helyezné 74 — ez az Erdélyhez tartozás hangsúlyozását jelenti. Már Alvinczi és követtársai bécsi tartózkodása idején, 1692. december 24-én küld nekik a Gubernium pótlólagos rendelkezést e kérdésben: érjék el, hogy ha az közigazgatásilag, adózásilag nem is tartozik Erdélyhez, de az ottani főispáni tisztségek betöltésénél elsősorban az erdélyi főrendekre legyenek tekintettel (e területet legnagyobbrészt erdélyiek birtokolják). Konkrét panasza is van e vonatkozásban: I. Lipót Horváth Jánosnak ajándékozta Zaránd megye főispánságát, holott e tisztséget már régebben betölti Naláczi István, s őt az uralkodó a Diploma Leopoldinummal meg is erősítette főispánságában. A Gubernium másik 1692. december 24-i követelése az volt, hogy a partiumi törvényhatóságok sedriáin indult pereket az erdélyi királyi tábla elé fellebbezzék, tehát e terület bíráskodásilag Erdélyhez tartozzék. 75 Alvinczi Péter és követtársai mindhárom memorialisukban szóvá teszik a Partium kérdését. 76 Az Alvincziana Resolutio erre vonatkozó pontjai azonban mérlegelik a magyarországi rendek igényeit is. Ezeket — szól az uralkodó döntése — nem lehet kizárni a Partium igazgatásából. I. Lipót tehát úgy fogja intézni a dolgot, hogy az ottani tisztségekben egyaránt alkalmazzon erdélyieket és magyarországiakat. Kővárvidéket nem látja elszakíthatónak Magyarországtól. Az erdélyi, ill. partiumi hadak főparancsnokságát illetően pedig nem kíván változtatni. 77 A kérdés tehát megoldatlan marad. 1695 tavaszán a Ministerialkonferenz foglalkozhat a Guberniumnak azzal a panaszával, hogy a Partiumban arra érdemtelen idegenek nyernek tisztségeket, az erdélyiek mellőzésével. A töröktől visszafoglalt (1699-ben a karlócai békével annak újra visszaengedett) Szörény megye főispánsága körül kitör a harc Száva Mihály, az 1690-es évek egyik jelentős homo novusa és az erdélyi arisztokrácia egyik súllyal bíró képviselője, Keresztessi Sámuel guberniumi tanácsos között. A Konferenz a Guberniumhoz küldte vissza a Szörényi főispánság ügyét. Döntésnek ekkor nincs nyoma. 1698-ban pedig már Pekry Lőrinc és Macskási Boldizsár vetélkedik az egyelőre rövid életű megye főispánságáért. Macskási az uralkodóhoz fordulván, a Magyar Udvari Kancellária útján nyer oda főispáni kinevezést, Pekry a szabályos úton, az Erdélyi Udvari Kancellárián át. Miután az Erdélyi Udvari Kancellária Kinskytől is olyan állásfoglalást eszközöl ki, hogy a Gubernium nem köteles a Magyar Udvari Kancellárián kelt rendeleteket végrehajtani, Pekry főispáni beiktatását, ill. a Macskási főispánságára vonatkozó rendelkezés félretételét javasolja a Guberniumnak (1698. október ll.). 78 Hasonló vitákra kerül sor Kraszna és Zaránd megyében is, I. Lipót a Magyar Udvari Kancellária útján ezekbe is nevezvén ki főispánokat. 79
