Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
III. rész Három Habsburg-berendezkedés Erdélyben
maradt ügyek megvitatására 1692. május 17-re gyűljenek össze a Gubernium, a királyi tábla (a két ítélömestert is beleértve), a törvényhatóságok főtisztjei és végül 14 külön megnevezett főrend. A kolozsvári tárgyalásokra 1692 májusában sor is kerül. Ott azonban a katolikusok már a kolozsvári piactéri (akkor unitárius) nagytemplomot követelik (ennek fejében lemondva az óvári templomról), majd megszakítanák a tárgyalásokat, egy további lépésben a püspök „egész hivatallyában" Erdélybe engedését követelik, emellett a szebeni prépostság helyreállítását (erről a korábbiakban nem volt szó), a kolozsvári piaci nagytemplom mellett templomok átadását ott, ahol egy helységben több van, Kolozsvárott és Gyulafehérváron egy-egy meglévő kollégium nekik adását (jövedelmeivel együtt), bármely szerzetesrend betelepedhetését (a jezsuitákat is beleértve), s ismét csak új követelésképpen, az egyházi javak és jövedelmek arányos felosztását a felekezetek között. Megállapodás nem jön létre. 55 így nincs más hátra, mint az uralkodó elé terjeszteni az ügyet. Erre Alvinczi Péter ítélőmester és követtársai bécsi küldetése a megfelelő alkalom. 56 Az Alvinczi vezette követség többek között magával viszi a Gubernium 1692. június 22-i memorialéját is az uralkodóhoz a vallásügyben. Ez a Gubernium számbeli és még inkább súlybeli protestáns többségének álláspontját fejti ki (a katolikusok már Alvinczi indulása előtt Bécsbe küldték a vallásügyben Baranyai Gergelyt). Előadva a kolozsvári tárgyalások meghiúsulásának tényét s azt, hogy a katolikusok nyíltan hirdették: a Habsburg-udvarban többet kapnak a felkínáltaknál, sőt mindent (bár — teszik hozzá diplomatikusan — azt remélték, hogy a császár nem vállalja ezt a politikai botrányt), a következőkben foglalják össze álláspontjukat: a püspök és a szerzetesrendek jelenleg nem hozhatók vissza Erdélybe (ott eltérő felekezetek, nyelvek, natiók vannak, „genii ut verum fateamur variábilis", az ország szabadsághoz van szokva, bár — teszik hozzá ismét csak bölcs ravaszsággal fogalmazva — ez nem ritkán szabadosságba csap át). Kérdés, hogy vajon a katolikusok javát szolgálja-e a kormányhatóságok összetételénél a „legalább három" kitétel eltörlése? — írják. A kolozsvári református templom és unitárius kollégium átadását kicsikart engedménynek tartják, de végül is elfogadják; csak azt kérik, hogy az uralkodó járuljon valamennyivel hozzá az erdélyi fiscalis jövedelmekből az 1692. április 22-i szerződésben felajánlottakhoz. Ebben az értelemben kérik az 1692. április 22-i szerződés megerősítését. 57 Nincs itt módunk arra, hogy az Alvinczi és követtársai, ill. Baranyai Gergely útnakindulása, ill. az 1693. április 9-i vallásügyi pótdiploma és az 1693. május 14-i keltet viselő Alvincziana Resolutio vallásügyi rendelkezése közt Erdélyben és Bécsben lefolyt harcokat nyomon kísérjük. 58 A kérdést lezáró [?] két uralkodói rendelkezés között is lényeges különbség van (közelebbről nem ismert tényező hatására). A vallásügyi pótdiploma, annak a ténynek józan mérlegelésével, hogy Erdély rendjeinek és vezető elitjének nagy többsége 1693-ban protestáns, lényegében a protestánsok javára dönt — vagy legalábbis nem ellenük. A négy bevett vallásfelekezet — mondja ki — maradjon meg vallása szabad gyakorlatában, jogaiban javaiban úgy, ahogy akkor él vele. Jóváhagyja a protestánsoknak azt az ajánlatát, hogy Kolozsvárott átadják a katolikusoknak az óvári református 14* 211
