Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

II. rész A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica (1719—1745) és erdélyi hatásköre

terén az egyetlen jelentősebb produktum Harruckern 1726 eleji tervezete, amelynek megvalósulását a bizottság anyagában nem lehet nyomon kísérni. Az itt megforduló várépítési ügyeknek nincs elvi jelentőségük. Ugyanez áll a pénzforgalom ügyeire is. Az egészségügy területén csak az 1721-i vesztegzárügyek érdemelnek figyelmet. A római és görög katolikus ügyek közül a katolikus püspök hagyatéka ügyében a bizottság (szokatlanul) tájékozatlanságot árul el, az ellenreformáció támogatása terén aktivitása egy nagy fontosságú, de legfeljebb részben végrehajtott uralkodói rendelet tudomásulvétele volt, amellett a már említett állásfoglalás birtokadomány ügy ben, a görög egyesült püspökség kérdéskörében pedig lényegében egy végre nem hajtott állásfoglalás a fogarasi püspöki palota építéséről, Inochentie Micu-Klein leintése hatáskörének a görög nem egyesültekre való kiterjesztéséről, ill. a püspök visszatessékelése az Erdélyi Udvari Kancelláriához. A kincstári személyzet ügyeiből legfeljebb az országos kincstári igazgatás beosztott főtisztviselőinek személyzeti ügyei jutottak el hozzá. Bonyodalmas ügy volt — de nem elvi kérdés —, s végső soron nem is a bizottságnál dőlt el a Steinville-hagyaték ügye. Voltaképpen egyetlen terület volt, ahol a bizottság a szorosabban vett adminisztráción, fennálló rendelkezések érvényesítésén vagy értelmezésén, meglévő intézmények működtetésén vagy működésük egyeztetésén túlra terjeszkedett: az erdélyi ércbányászat ügye. Haan és Kropff tiszteletreméltó ügybuzgalmára a bizottság is ahhoz illően reagált: aprólékos gonddal és felelősségérzettel vizsgálta meg helyzetfelmérésüket és javaslataikat. Voltaképpeni reformtevékenységnek, modern koncepció érvényesülésének azonban ezt sem tekinthetjük. Haannak az ércbányászati ágazat felmérésében is, mint egész kincstári tevékenységében, a részletekbe menő pontosság, a szorgalom volt a fő erénye, nem a „Planmacherey". Kropff pedig, az elsősorban bányaszakember, e tekintetben csak annyiban karakterisztikusabb jelenség nála, hogy konkrétabban mérte fel a szükségleteket: hol milyen kiváltságok léptetendők életbe, hol milyen munkaerőigények oldandók meg s milyen forrásokból. A bizottság érdeme e vonatkozásban az volt, hogy hallgatott a két kitűnő szakemberre, 3 ahol kellett, szélesebb összefüggésekben értékelte javaslataikat. Mindennek azonban 1722 után nem volt folytatása a bizottság tevékenységében. Amit pedig Haan és Kropff javasoltak, tulajdonképpen nem volt reform. Egy meglévő intézményrendszer (bányászok privilégiumai, a bányák működési feltételeinek biztosítása) érvényesítése, ill. kiterjesztése még nem reform — legfeljebb konzervatív értelemben az. Olyan új koncepciót nem találunk a kettős bizottság erdélyi vonatkozású működésében, amelyet valamilyen abszolutista reformnak tekinthetnénk. E) ÖSSZEGEZÉS Úgy hisszük, hogy befejezésül fel kell oldanunk egy ellentmondást, ami a bizottság személyi összetételéről és (legalábbis) erdélyi teljesítményéről elmondottak között fennáll. A bizottság összetételének ismertetésénél megállapítottuk, hogy