Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
II. rész A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica (1719—1745) és erdélyi hatásköre
1732—1745: Terület A megtárgyalt ügyek %-ban A T-ülések %-ban Erdély 7,0 13,0 Bánát 10,1 30,4 Szerbia 40,4 0,0 Szlavónia 20,2 34,8 Míg tehát a bizottságban megtárgyalt erdélyi ügyek számaránya folyamatosan csökken, a bánátiaké (a T-ülések tekintetbevételével) kb. azonos szinten marad, Szerbiáé és Szlavóniáé emelkedik. A kettős bizottság elsősorban Szerbia új berendezését látja feladatának, mellette Szlavóniáét, s meglepően kisebb arányban a Bánátét, hiszen ott is ugyanolyan igazgatási tabula rasát talált, mint az előbbi kettőben. Az erdélyi ügyek számarányának csökkenésére is az kell hogy legyen a magyarázat, hogy az 1719-ben túlhaladottaknak ítélt kormányzati formák (s az azt működtető kormányférfiak) hatékonyan igyekeztek bizonyos önállóságot biztosítani a maguk számára. A számarányok vonatkozásában tehát kimondhatjuk: a bizottság erdélyi hatásköre 1725-től, még inkább 1732-től abszolút mértékben is, a bizottság által intézett összes ügyek százalékarányában is, a többi legfontosabb Neoacquisticaterületekhez képest is csökkent. Annak tisztázása, hogy egy-egy időszakon belül mik a számszerűségek hullámzásának okai, további kutatásokat igényelne. D) A BIZOTTSÁG ERDÉLYI HATÁSKÖRE ÉS ÜGYEI Lássuk most már: mik voltak azok az ügyek, amelyek a kettős bizottság erdélyi hatáskörének számszerüségei mögött rejtőznek, mi volt a súlyuk, mi a bizottság álláspontja? Az ügyek egy csoportját a katonai, közigazgatási és kincstári országos kormányszervek egymáshoz való viszonyának kérdései alkották. A kincstári országos igazgatás vezetőjének szoros kapcsolatot kellett tartania a főhadiparancsnokkal, szükség esetén annak védelmét is kérve. Ennek a kapcsolatnak azért voltak kisebb-nagyobb zavarai is. Komolyabb súrlódásnak számított az az ügy, melyet (Haannak, az erdélyi kincstári igazgatás vezetőjének 1719. április 24-i jelentése alapján) 1719. június 12én tárgyalt a bizottság. Steinville főhadiparancsnok, az általa ismeretesen nagy arányokban forszírozott erődítési munkálatokra, felrúgva a kincstári pénzgazdálkodás szabályait, többnyire az egyes helyi kincstári szervek pénztáraitól (ex stationibus) vette fel a szükséges pénzt. Haan rendelkezett ugyan, hogy az ő utalványozása nélkül tilos kifizetéseket eszközölni, de az Udvari Kamara elé is vitte az ügyet. Az pedig még szorosabbra fogta a gyeplőt: arra utasította az erdélyi kincstári igazgatás vezetőjét, hogy az utalványozásokkal, a sürgős eseteket kivéve, 11 Trócsányi 161
