Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
I. rész A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis
konferenz egy, a Haditanács, az Udvari Kamara és az Erdélyi Udvari Kancellária kiküldötteiből álló bizottság elé utalta Szamosújvár (és talán a dévai bulgárok) kiváltság iránti folyamodvány-kérését; a bizottságnak Szamosújvár számára készített kiváltságtervezetét azonban csak e hatóságok vezetői revideálták az uralkodóhoz való benyújtás előtt. 392 A dévai bulgárok ismeretesen nem kaptak privilégiumot. Az 1711 utáni évtizedekben számos osztrák vagy a Habsburg Birodalmon kívüli német személy telepedett meg Erdélyben (előzetes katonai vagy kamarai szolgálat után), polgárjogot is szerezve a városokban, ott azonban elzárták őket a közszolgálattól, a városi tanácsosságtól. Az Erdélyi Udvari Kancellária az 1730. március 23-i konferencián vallási és politikai indokokra hivatkozva javasolta, hogy e (katolikus) németeket engedjék tisztségekbe jutni a városokban. A konferencia egyetértett ezzel, de úgy vélte, hogy mielőtt III. Károly uralkodói hatalmával élne, a Guberniumhoz és Wallis főhadiparancsnokhoz kellene rendelkezést küldeni, hogy mozdítsa elő a betelepedő németek igényeinek teljesedését. III. Károly „placet"-jét adta ehhez. Más társadalmi rétegeket — s egyben Erdély adóalapját — érintő kérdés volt a profugiwn, az adózó nép elmenekülésének kérdése. Több ízben adott gondot ez a konferenciának. Először az 1718. január 23-i konferencia foglalkozott vele. Úgy határozott, hogy az Erdélyből Magyarországra szökött jobbágyok visszaadandók erdélyi földesuraiknak. Azok, akik a török háború két éve alatt Erdélyből a Bánátba, ül. onnan Erdélybe költöztek, visszatelepítendők mindkét félen lévő törvényes uruk jószágaira. III. Károly hozzájárulását adta ehhez. Hogy a határozatnak, ¡11. döntésnek mennyi foganatja volt, az lemérhető azon, hogy 1722. március 6-án meg kellett ismételni. 1723. április 26-án a konferencia azt vélte orvoslásnak Erdély ismétlődő panaszaira szökött jobbágyainak Magyarországról vissza nem adása miatt, hogy a folyó magyar országgyűlésen a királyi biztosok tegyenek előterjesztést a profugusok kölcsönös kiadása iránt. Az uralkodó döntése itt is „piacet". Az eredményt a Gubernium felségelőterjesztése jelzi: tekintettel az Erdélyből Magyarországra szökött jobbágyok visszaadását célzó rendelkezések hatástalanságára, újabb rendeletet kellene kiadni erről. A Konferenz (1725. április 26.) szigorú rendelkezést tart szükségesnek a szökött jobbágyok kölcsönös kiadására, III. Károly újra megadja „placet"-jét. Az eredmény ismeretesen semmi — sem az erdélyi országos kormányhatóság, sem a Birodalom központi kormányzata nem tudja útját állni az erdélyi adózók jelentős tömegeinek Magyarországra való vándorlásának. Egyetlen konferencia-ülés (1738. október 18.; különleges összetételéről szólottunk) hoz intézkedéseket az Erdélyben, Bánátban, Magyarország egyes részein és a hadseregben dúló járvány ügyében. Évtizedekig húzódó ügy volt a korszakban az Apafi-jószágok ügye. II. Apafi Mihály magtalanul halván el, a jószágokra a kincstár tette rá a kezét, de feleségének, Bethlen Katának 393 atyafisága jogot formált rájuk. A Gubernium a peres eljárást javasolta, a rendek a Bethlen-örökösök igényét támogatták. A konferencia egy ízben (1732. december 11.) foglalkozott az üggyel, ahhoz a
