Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)
I. rész A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis
február 25-i határozata és III. Károly „placet"-je nyomán) Küküllő megye főispáni székében az elhunyt Keresztes Mártont Kornis Ferenc, a gubernátor legidősebb fia. 1730. március 23-án a konferencia némileg meglepő indokolással javasolt református személyt Zaránd megye elhalt katolikus főispánja, a már az 1690-es évektől szerepet játszó Száva Mihály helyére: a megye a Partiumban van, 380 s a legjelentéktelenebb megyéje Erdélynek — helyes volna hát ide nem katolikust helyezni, s ha jelentősebb megye főispánsága kerül üresedésbe nem katolikus főtiszt halálával, oda katolikust kinevezni. III. Károly ki is nevezi a református jelöltet. A törvényhatósági igazgatással a főtisztek kinevezésén túl egyetlen esetben foglalkozik érdemben a konferencia (1729. február 25.): meghatározott illetményük és instructiójuk ügyével (erről más vonatkozásban már szólottunk). A kincstári igazgatás kérdései az Udvari Kamara szorosan vett hatáskörét illetvén, általában nem kerültek a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis elé. Még az erdélyi rendeknek az az állandó követelése is csak egy ízben, amely szerint az erdélyi kincstári tisztségek erdélyiekkel volnának betöltendők (1718. december 27.). A határozat (az uralkodó korábbi resolutiójára hivatkozással): a megfelelő haza fiai alkalmazhatók tisztségekre. III. Károly „placet"-jét adja ehhez — az eredményt a kérés sorozatos megismétlődése mutatja (a Konferenz azonban ezekkel kapcsolatban nem foglalt állást). A Ministerialkonferenz elé került többi ügyek már rövidebben áttekinthetők. Titkos tanácsosi rangot a Pragmática Sanctio elfogadása kapcsán már említetteken kívül számosan kaptak Erdélyben, a konferencia elé azonban csak Sorger katolikus püspök titkos tanácsosságának ügye került. A püspök ezt arra hivatkozva kérte, hogy Wesselényi István, a rendek elnöke titkos tanácsos, őt pedig, elődei példájára, a Guberniumban az első tanácsosság, tehát Wesselényi előtti hely illeti meg. Az 1730. március 23-i konferencia-ülés javasolta ezt, III. Károly pedig hozzájárult a rangadományozáshoz 387 — nyilván mind ő, mind SinzendorfT osztrák udvari kancellár elfeledkezett róla, hogy III. Károly még 1729. augusztus 23-án, motu proprio titkos tanácsosi rangra emelte a püspököt 388 (ez a rendelkezés azonban expediálatlan maradt). A jóval szerényebb királyi tanácsosi cím adományozása ügyében egyszer foglalt állást a konferencia: 1738. július 13-án Teleki Sándornak javasolta ezt megadni. III. Károly elfogadta a javaslatot. A rendek mentességeinek, sérelmeinek kérdéskomplexumával elsősorban az 1718. december 27-i konferencia foglalkozott (ez az ülés vitatta meg a Mártonfti püspök mint a rendek követe által benyújtott felségfolyamodványban foglaltakat). A rendek (hivatkozással az 1703 előtti gyakorlatra) az erdélyi só árának egynegyedét követelték az adóba előlegezettek (ti. a Diploma Leopoldinumban megállapított összegen felül fizetettek) visszatérítéséül. A konferencia egyrészt vegyes bizottság kiküldését javasolta az Udvari Kamara és az Erdélyi Udvari Kancellária tagjaitól a kérdés megvizsgálására és javaslattételre, másrészt számvételt azoktól, akik korábban a sókereskedés ügyét intézték Erdély részéről. Az említett vegyes bizottsághoz utalt volna a konferencia három további rendi követelést: a szabad sókereskedelem és a nemesi só ügyét, továbbá bizonyos harmincadmentességi 8* 115
