Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

I. rész A Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis

Nem jelentéktelen gondja volt a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicisnak a görög egyesült egyházzal, elsősorban annak püspökével kapcsolatos kérdések. Athanasius unitus püspök halála (1713. augusztus 19.) után papsága előbb Szunyogh Ferencet, a püspök mellé állított teológust választotta meg e tisztségre; az nem vállalván ezt, az unitus klérus egyik tábora Wenceslav Franzot kívánta püspöknek, a másik (felhányva Franznak, hogy nem román, még csak nem is erdélyi — morvaországi volt —, világi pap, erkölcstelen) Pataki János mellett állt ki (elvárva azonban tőle, hogy a latin rítusról térjen át a görögre). A nemesi származású Pataki mellett állt a román nemesség nagy része és az erdélyi katolikus rendek. Kászoni János 1715. március 24-én a Konferenz elé vitte a püspökség betöltésének ügyét, s az (hangsúlyozva Pataki erdélyi román nemesi származását, ottani, bécsi és római iskoláztatását, kánonjogi stb. jártasságát, erkölcsösségét) a „rendi" jelölt mellett foglalt állást.

337 Pataki kinevezése körül azonban a római kúria támasztott nehézségeket, arra hivatkozva, hogy e püspökség nincs említve a magyar király adományozása alá tartozó püspökségek között, alapítványa sincs a magyar királyoktól. így az 1715. október 6-i ülés jónak látta évi 3 ezer forint jövedelmű birtokot kiszakíttatni neki az erdélyi kincstári jószágokból, nova fundatióként, a püspök azonban stóla címén vagy másképpen csak a Gubernium katolikus tanácsosai és a főhadiparancsnok [!] tudtával és beleegyezésével hajthasson be bármit is. A pápától pedig kérni kell az új alapítvány megerősítését, s egyben azt is, hogy az uralkodó ne csak mint apostoli király, hanem mint alapítványtevő is nyerjen kinevezési jogot e püspökségre. III. Károly „placet"-tal reagált. A püspök megerősítése azonban hosszan húzódott, így közben (az 1716. október 4-i Konferenz-ülésen) dönteni kellett székhelye kérdéséről. Minthogy a római katolikus püspökség a szekularizáció előtti székhelyén, Gyulafehérvárott kezdte újra működését, az unitus püspökséget a konferencia Fogarasra helyezte, azzal az indokolással, hogy az akkor ugyan II. Apafi Mihály özvegyének a kezén volt, de a fiscus igényt formált rá, továbbá ott van unitus templom, Fogarasfölde lakói legnagyobb részt románok, a városka nincs messze a Gubernium és a főhadiparancsnokság [!] székhelyétől, s Havasalföldétől sem, ahol remény van az unió terjesztésére [!]. Az uralkodó döntése ebben az esetben is a „piacet" volt. Pataki pápai megerősítése azonban még jó 3 évig váratott magára (e 3 év legnagyobb részét Bécsben kellett töltenie, adósságokba verve magát). Végre 1720 elején Schrattenbach bíboros jelezte neki, hogy megerősítésének expediálása „moderato etiam pretio" megtörténhet. A Szentszék azonban azt követeli, hogy III. Károly szerezzen bullát (taxát fizetve) e püspökség patronatus-jogáról. A konferenciának (1720. február 11-én) újra állást kellett foglalnia az ügyben. Ez esetben hajlékonyabban értelmezte a királyi főkegyúri jogait. Minthogy a kánonjog szerint — hangzik a határozat — püspökségek létesítése a Szentszékre tartozik, III. Károly apostoli királyi jogainak sem prejudikál, hogy erről tárgyaljon a bécsi nunciatúrával, s taxafizetés nélkül bullát szerezzen e püspökség felállításáról. Pataki anyagi helyzetének rendbehozatalára pedig úgy határozott, hogy a III. Károly által 1715 márciusában számára rendelt évi 3 ezer forint, legfeljebb 1 évre, készpénzben kifizetendő neki, a 3 ezer forint évi jövedelmű birtokokat pedig az