Trócsányi Zsolt: Habsburg politika és Habsburg kormányzat Erdélyben 1690–1740 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 8. Budapest, 1988)

Bevezetés

Lotharingiáról és Bárról a franciapárti lengyel király, Leszczyriski javára, aki viszont visszalép a lengyel trónról. Az olaszországi veszteségekért az egyedüli kárpótlás a Habsburg Birodalom számára a Pragmática Sanctio elismerése Franciaország részéről.

22 Ugyanilyen veszteségekkel zárul a korszak utolsó, 1737—1739-i török háborúja, amit a Habsburg Birodalom Oroszországgal szövetségben vív. A Birodalom elveszti szávántúli területeit és Olténiát (Ó- és Új-Orsovával együtt), miközben Oroszország némi sikert ér el az 171 l-ben török kézre került Azov semlegesítésével.

23 Ez hát a Habsburg Birodalom európai hatalmi státusa III. Károly halálakor: külpolitikai elszigetelődés (a mérsékelt gyakorlati jelentőségű orosz szövetségtől eltekintve), a Pragmática Sanctio (rövidesen korlátozott értékűnek bizonyuló) elismertetése Európa számottevő országaiban — s az 1710-es évek nagyhatalmi fényt jelentő területnyereségei legnagyobb részének elvesztésével, világkereskedelmi ambícióinak feladásával. Mindezt természetesen nem lehet a Habsburg birodalmi vezető elit külpolitikai ügyetlenségének betudni — bár ennek is volt benne szerepe. A kérdés egészének ismeretéhez, az előbbiekhez hasonló vázlatossággal, át kell tekintenünk a Birodalom belső viszonyait is. A Birodalom súlyát, az előbbiekben ismertetett külpolitikai tényezőkön kívül, saját katonai apparátusa kell hogy jelentse; ezt az apparátust pedig a Birodalom gazdasági erőforrásainak kell fenntartania. (A fenntartáshoz, ismertetendő módon, hozzájárulnak külső kölcsönök is, ezek biztosítékai azonban belső állami jövedelmek.) E gazdasági erőforrások megítélésében nem kevés vitás kérdés adódik. Vegyük elsőnek azoknak a kiváló (vagy legalábbis érdemes) szellemeknek a tevékenységét, akiknek elméleti (és gyakorlati) munkásságában a történetírás (a magyar történetírást is ideértve) a Birodalom új gazdaságpolitikai koncepcióját szokta keresni (nem egy tekintetben joggal, de még ilyenkor sem ritkán leegyszerűsítve). A három nagy kameralistáról: Becherről, Schröderről és Hörnigk-ről beszélünk; három elütő egyéniségről, eltérő képességekről (a zseni Becher mellett Schröder csak kiváló tehetség, Hörnigk Schröderhez sem ér fel), eltérő koncepciókról. Tulajdonképpen csak a talaj közös, amelyben teóriák és gyakorlati kezdeményezéseik (ideig-óráig, vagy évtizedekkel később hozva gyümölcsüket) meggyökerezhetnek: a Habsburg Birodalom pénzügyi nyomorúsága. Az államháztartás már az 1670-es években állandóan deficites. Előbb kormányzati intézkedések tesznek kísérletet a megoldásra (török adó, kényszerkölcsönök, fogyasztási adók, kísérletek a vagyoni helyzet szerinti adózásra stb.); ezek a lépések azonban többnyire meghiúsulnak a rendek ellenállásán. így nyílik tér kalandorjavaslatokra (kincskeresők, alkimisták), s velük együtt (nemegyszer velük egybemosódva) valódi, értékes reformjavaslatokra.

24 Ebből a talajból nőnek ki a nagy kameralisták is. Joachim Becher közülük a (szükségszerűen „szabálytalan") zseni: teoretikus, természettudós, diplomata, gazdaságpolitikus, vállalkozó — s közben ugyanolyan ábrándok kergetője, mint a csak ábrándozok, fantaszták. Mint ahogy a 17. század végi—18. század eleji