F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

VI. Az erdélyi államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek 1848—1849-ben. A magyar minisztérium területi illetékessége

teljes egybeolvadást, a magyarországi törvények teljes alkalmazását, minden szeparatista törekvés nélkül. Kemény Dénes, március 22-én Kossuthhoz írott levele szerint, egyenesen Pestre szerette volna összehívatni az erdélyi országgyűlést, hogy ne legyen kétséges az unió: „Ha az erdélyi országgyűlés itt Pesten lesz, a honegység bizonyos: mi aztán az erdélyiek részére azon kedvező reményt nyitja, hogy a magyar ministerium erélyes rendszabályokrul gondoskodand Erdélyben is, minden lehető zavar megelőzéséül ... az egyedüli biztosíték jelen körülmények közt egy lehető paraszthad vagy orosz pedum positio ellenében, mit csakugyan Magyarország sem nézhet közönyösen ,.."

25 Az unió pártjának tagjai erős agitációt folytattak az unió mellett. Úgy gondolták, hogy egy királyi biztos elég tekintéllyel tudna fellépni az unió érdekében az országgyűlésen az erdélyiek buzdítására. Wesselényi gondolt Széchenyire is ebben a vonatkozásban, de szó esett királyi főhercegekről, Ferenc Józsefről, István nádorról is.

26 Az erdélyi országgyűlésre királyi biztosul br. Puchner nagyszebeni katonai parancsnokot nevezték ki. Mellé „megbízható", azaz unióbarát egyént kértek kineveztetni, például Horváth Istvánt vagy Szacsvay Zsigmondot. Ez nem történt meg. Egyidejűleg követelték az erdélyi ügyekben befolyással bíró bécsi tanácsosok, Pipitz, Purchard, Rosenfeld ilyen irányú tevékenységének megszüntetését.

27 Az unió után a magyar kormány miniszteri biztosul a központi kormányzat intézkedéseinek érvényesítésére 1848-ban előbb br. Perényi Zsigmondot, majd br. Vay Miklóst küldte ki.

28 E biztosok részben erélytelenek voltak, részben — éppen gyengeségük miatt — működésük kifejezetten káros volt. Vay Miklóst le kellett váltani, és vizsgálatot indítottak ellene. A későbbi biztosok, Beöthy Ödön, Csány László, Szentiványi Károly és Horváth István, végül Boczkó Dániel eredményesebben dolgoztak. A katonai, politikai nehézségek miatt ők sem jutottak azonban sokkal előbbre. Erdélyben, ahol a központi kormánynak nemcsak a polgárosulás tekintetében kellett mélyreható változtatásokat véghezvinni, hanem a magyarországi államigazgatás rendszeréhez való közelítést is célul tűzték ki, éppen itt a minisztérium lényegében csak biztosai eljárására volt utalva. Az unióbarát erdélyiek aggódva figyelték az események alakulását, s azt hangoztatták, hogy a sajátságos erdélyi viszonyokat — minden jószándék és igyekezet ellenére — sem a minisztérium, sem biztosai nem ismerték kellően. „A kormányférfiak ismerték Magyarországot, ismerték Erdély történetét az ideig, míg el nem váltunk: de a 25 Kossuth iratai időrendben I./385. sz. Pest, 1848. márc. 22. 26 Vö. Trócsányi 1973. 604—617. Erdélyiek beadványa a miniszterelnökhöz, Pest, 1848. máj. 14. Batthyány min. eln. iratai 1848:179. eln. sz. 27 Több erdélyi politikus a miniszterelnökhöz (pl. id. Bethlen János, Jósika Miklós, Weér Farkas) 1848. máj. Batthyány min. eln. iratai 1848:205. eln. sz. 28 Br. Perényi Zsigmond ugocsai főispán megbizólevelét a minisztertanács határozata alapján a belügyminiszter fogalmazta. Az 1848:VII. tc. 4. §-a alapján a magyar minisztérium és az erdélyi országgyűlés, illetve annak bizottmánya közötti tárgyalások vezetésével bízta meg. Segítőjéül br. Kemény Dénes belügyi államtitkárt tette meg. Az utasításban Szemere részletesen ecsetelte az egyes erdélyi népcsoportokkal követendő magyar taktikát. 1848. máj. 20. Bm. Elnöki 1848:88. eln. sz.