F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

VI. Az erdélyi államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek 1848—1849-ben. A magyar minisztérium területi illetékessége

háromszázados különlét minket egészen más alakba öntött; s ezt számbavenni elmulaták."

29 A minisztertanács határozata értelmében alkalmazásra került a minisztérium egyes osztályaiban több erdélyi is, de ők az arányt nem tartották kielégítőnek. Valóban csekély volt a számuk: a minisztérium 1848-as körülbelüli összlétszámához, 968-hoz képest — amennyire megállapítható — mindössze 14 erdélyi dolgozott érdemi ügyintézői beosztásban. A minisztérium helyzetét Erdélyben a viszonyok ismeretének hiánya mellett az is nehezítette, hogy álláspontja nem volt egységes Erdély berendezésére vonatkozóan. A törvény előírásai miatti kényszerű várakozás csak tetézte a helyzet bonyolultságát. Logikusan Kossuth fogta fel az unió és az ezt követő átalakulás kérdését. Az unió kimondásával, az 1848. júliusi országgyűlés tanácskozásainak megindulásával semmi akadályát nem látta annak, hogy a magyar minisztérium teljes jogkörrel intézkedjék Erdélyben, és az országgyűlés rövid időn belül megalkossa azokat az új törvényeket, amelyek feleslegessé teszik a régi kormányszervek működését. Az unió szentesítése után voltak elképzelések külön kolozsvári kormányszékről,

30 illetve egyes tárcák megosztásáról Magyarország és a Királyhágón túli részek — hivatalosan ez lett Erdély neve — között.

31 Kossuth a központi kormány olyan átszervezését látta szükségesnek, amely meg tudná oldani az erdélyi területek igazgatását is. Nem tartotta helyesnek a régi kormányszékek ideiglenes fennmaradását sem, és már augusztusban, az erdélyi törvényjavaslatok elkészülte előtt szóvá tette az országgyűlésen: a felelős minisztérium nem fér össze az erdélyi kollegiális kormányszékekkel. Kossuth minisztériumátszervezési gondolatai 1848 nyarán az erdélyiek — Wesselényiék — javaslatai, elképzelései nyomán bontakoztak ki. Ő azonban nemcsak Erdélyt vette tekintetbe, hanem a horvát és a határőrvidéki területeket, a vallási és politikai szempontokat is, egyszóval mindazon körülményeket, amelyekre áprilisban még nem ügyeltek. Amolyan törvény korrekciós javaslat volt ez tehát, s így Erdélyen kívül a minisztérium általános történetével is szoros kapcsolatban van. 29 Kővári 68—69. 30 A belügyi költségvetési fogalmazványban külön szerepeltek Fiume, Horvátország és Erdély igazgatási költségei. Itt ez áll: IV. Kolozsvári kormányszék 1. kormányzó, 2. tanácsosok, 3. titkárok, 4. fogalmazók stb. Mellette Szemere beszúrása arról, hogy az unió nemrég történt; a költségeket még nem mérhették fel. Bm, Elnöki 1848:447. eln. sz. A fenti elképzelés talán nem is végleges megoldásra utal, hanem az ideiglenes állapothoz igazodik. Másutt Szemere egyértelműbben utal a külön erdélyi igazgatásra; Jancsó Imre volt erdélyi kancelláriai titkár minisztériumi kinevezésével kapcsolatban megjegyezte a nádorhoz írott előterjesztésében: „amennyiben erdélyi ügyekkel is kell foglalkoznunk". Aug. 10. A nádor csak 22-án írta alá a kinevezést. István nádor Ita, Miniszteri 1848:2257. sz. Kossuth Mikó Imre kincstartótól is megkérte a költségvetéshez szükséges tájékoztatást, amely júl. végén meg is érkezett. KLÖM XII. 255—256. A júl. 31-én kelt pénzügyminiszteri jelentés azonban csak az erdélyi hadi költségekkel számolt, a többit a közigazgatás távoli rendezésétől tette függővé. 31 Teleki Domokos a magyar minisztériumhoz, jún. 22. Kolozsvár: „Többen, kik a minisztérium nézete iránt értesülve lehettek, oly formán nyilatkoztak, mintha a minisztérium hajlandó volna a belügyi és igazságügyi tárcát Erdély részére különszakasztani..." Batthyány min. eln. iratai 1848:572. eln. sz.