F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

I. A felelős kormányról szóló 1848-as törvény

Az igazgatás 1848 előtti felső szervei részben az országban, részben az udvarban működtek. A bécsi udvarban működő, az uralkodói döntések születésében fontos szerepet játszó igazgatási szerveknek két fő kategóriája különböztethető meg, a tanácsadó testületeké és a hatóságoké. Az uralkodói döntésre kerülő ügyeket az udvari hatóságok terjesztették véleményük és a döntésre vonatkozó javaslatuk kíséretében az uralkodó elé. Az ilyen ügyek többségét az országos hatóságok terjesztették fel az udvarba, részben egyenesen az uralkodónak, részben az illetékes udvari hatósághoz címezve, ugyancsak véleményük és javaslatuk kíséretében. A XIX. században már nem minden igazgatási ügy került az udvarba; a kevésbé jelentőseket az országos hatóságok maguk intézhették el. Az udvari hatóságok sem minden hozzájuk kerülő ügyet terjesztettek az uralkodó elé; bizonyos ügyekben saját hatáskörükben döntöttek. Az udvari hatóságok által eléje terjesztett ügyekben az uralkodó tanácsadó testületeinek meghallgatásával döntött. Az igazgatás udvari szervezetének 1848ban történt átalakulása előtt az államtanács és az állami konferencia voltak ezek. Az államtanács 1761 óta működött. Ebből fejlődött ki a XIX. században a legfontosabb államügyek megtárgyalására a szűkebb létszámú állami konferencia. A tanácsadó testületeket az udvari hatóságoktól az különböztette meg, hogy feladatuk csak az ügyek véleményezése, az uralkodói döntés előkészítése volt. Hatósági jogot nem gyakoroltak, nem rendelkeztek, más szervekkel nem is leveleztek, az udvari hatóságok előterjesztéseire nem ők válaszoltak; az előterjesztésekre írt döntést az uralkodó írta alá. A Habsburg állam, a birodalom szervei voltak; a birodalom osztrák tartományain kívül más országok államférfiai is tagjai lehettek, köztük magyarok is, olyan személyek, akiket az uralkodó tetszése szerint kinevezett, illetve a tanácskozásra alkalmilag meghívott. Az udvarban működő felső szintű igazgatási hatóságoknak szintén két kategóriája volt; az egyik területi, a másik tárgyi alapon működött. Területi alapon a birodalom különböző országainak vagy tartományainak legmagasabb szintű igazgatási hatóságai, a kancelláriák működtek. E kancelláriák csak saját országaik vagy tartományaik ügyeivel foglalkoztak. Hosszú időn keresztül külön udvari kancelláriája volt az osztrák és külön a cseh tartományoknak. E két kancelláriát 1761-ben egyesítették, azóta külön osztrák udvari kancellária nem volt. Magyar ügyekkel sem az osztrák, sem a cseh—osztrák udvari kancellária nem foglalkozott. Magyarországnak és Erdélynek a Habsburgok uralma alatt mindig volt kancelláriája udvarukban. Ezek a legfelső uralkodói döntések születésében is részt vettek, ami azonban nem jelentette azt, hogy a döntések mindig az ő javaslataiknak feleltek meg. Javaslataikról véleményt mondtak az uralkodó tanácsadó testületei, és ha véleményük eltért a kancelláriai javaslattól, az uralkodó általában szerintük döntött. Ezt kifogásolni nemigen lehetett, hiszen a döntést nem a tanácsadó testületek közölték a kancelláriákkal, hanem az uralkodó aláírásával került a kancelláriai előterjesztésre. Formai sérelem akkor történt, ha bizonyos magyar ügyek nem a magyar udvari hatóságokon át, hanem azok megkerülésével, idegen hatóságok előterjesztésében kerültek az uralkodó elé. Az udvarnak ezek a hatóságai a tárgyi alapon működő szakhatóságok voltak. Közülük három játszott