F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

XIV. Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium

elképzelései voltak. Széchenyi attól a sémától, amit a közlekedési ügyek kezelésére hivatott szervezetről /avas/afában felvázolt, csak annyiban óhajtott eltérni, amennyit a gyakorlat megkövetelt. Terve szerint az országos közlekedési igazgató mellett a központi testület még egy aligazgatóból és 5 ülnökből áll. Az első kettő kb. megfelel a miniszteri és államtitkári posztnak, az ülnökök működési köre pedig párhuzamba állítható a későbbi minisztériumi adminisztratív osztályok vezetőinek tevékenységével. (Ezek a technikai, műszaki osztályok igazgatási ügyeivel foglalkoztak.) A Javaslatban a feladatkörök a következőképpen oszlottak meg ülnökök szerint: 1. országos pénztár és a pénzkezelés minden viszonya; 2. vasutak és a folyamrendezés ügyei; 3. kőutak és a törvényhatóságokban végzendő közmunkák végrehajtása; 4. az egész műszaki ág irányítása, amit egy főmérnök látott volna el; 5. ipari és közlekedési adatok gyűjtése. A helyszíni munkálatok irányítása a kerületekben levő felügyelők feladata volt a központi testület ülnökeivel és a főmérnökkel szoros kapcsolatban. A kerületi műszaki személyzet mellett megfelelő számú pénztári hivatalnokot, adminisztratív ügyintézőt tervezett a Javaslat. Erősen támaszkodott az építési igazgatóság meglevő központi és vidéki szervezetére; az elvek és a központi igazgatás módjában gyökeres változtatást tervezett Széchenyi. Miután csak egységes minisztériumi szervezetben tudta elképzelni célja megvalósítását, nem tekinthetett el az építési igazgatóságnak a minisztériumba való beolvasztásától. Része lett tehát a központi szervnek az igazgatóság teljes központi és vidéki apparátusa a kamarai építési számvevői osztállyal együtt, de — meg kell jegyeznünk — a beolvasztás elsősorban a felső irányítás megváltozását jelentette, nem pedig az igazgatósági szervezet felbontását. A minisztérium szervezetét együtt alkották az adminisztratív, igazgatási osztályok és az építési igazgatóság változatlanul hagyott (központi és vidéki) technikai, műszaki osztályai. Az igazgatásiak végezték a műszakiak adminisztratív ügyeit. Takarékossági okokból a hét műszaki osztályhoz csak négy igazgatási tartozott, nem számítva a számvevőséget. A négy adminisztratív osztály közül is kettőnek közös osztályigazgatója volt, a negyedik vezetője pedig csak tanácsosi rangban látta el feladatait. A minisztérium szervezete elég bonyolult. A zavart csak fokozza az, hogy a volt építési igazgatóság személyzete további munkálkodásra kötelezetten végezte feladatait, hasonlóan a minisztériumok segédhivatali személyzetének többségéhez. Az igazgatási osztályokban, a tulajdonképpeni minisztériumi szervezeti egységekben kevés segédszemélyzetet alkalmaztak. Viszonylag sok tisztviselő került a technikai osztályokhoz, de nagy részük csak napidíjasként. A költségvetési vita során az országgyűlés kifogásolta is a műszakiak nagy számát, miután bizonytalan volt, hogy lesznek-e nagyarányú közmunkák, illetve lesz-e lehetőség és anyagi fedezet erre.

14 A miniszter igyekezett a budget és a tárca ! • 14 Madarász József hozzászólása, 1848. szept. I.: Közlöny, 1848. szept. 3. Abban az esetben, ha az országgyűlés a tervezett országos munkálatokat megszavazta volna, Széchenyi még több alkalmazottat, elsősorban napidíjas mérnököket óhajtott volna felvenni. Ezt májusi személyzeti kimutatásához is hozzáfűzte, amelyet a Pénzügyminisztériumnak küldött. Pm, Elnöki 1848:668. eln. sz. máj. 1.