F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

I. A felelős kormányról szóló 1848-as törvény

kormányszéki tanácsülésnél, ahol a többség szavazata alapján döntöttek. A kezdeti időszakban születtek minisztertanácsi kiadványok, amelyeket a miniszterelnökségen fogalmaztak, és az illetékes miniszter írt alá, de később ez leszűkült a tanácsi határozatra való hivatkozásra vagy — még később — átadta helyét a teljesen szakminiszteri intézkedésnek.

78 A már említett Duschek-féle feljegyzés a minisztérium szervezéséről 1849 májusában foglalkozott a minisztertanács hatáskörével és ügyvitelével is úgy, mint addig meg nem oldott és nem szabályozott kérdéssel. Eszerint a minisztertanács mindazokat a „magasabb álladalmi ügyeket" tárgyalja, amelyeket a kormányzó oda utasít, s minden olyan kérdést, amelyben az illető minisztériumok, illetve a kormányzó között véleménykülönbség forog fenn, s ezek tárgyalását valamelyik miniszter kívánja.

79 A honvédelmi minisztériummal kapcsolatos március 31-i leirat vonatkozó passzusa így szólt: „... a honvédelmi szerkezet, s a környülállások szükségéhez képesti hadi ajánlatok körüli rendelkezést a törvényhozás köréhez, a rendes katonaságnak az országbani elhelyezését s béke idejébeni alkalmazását pedig a királyi helytartónak a felelős magyar minisztérium útján gyakorlandó kormányzatához tartozónak elismerem; úgy viszont a hü Karok és Rendeknek királyi házam, s a pragmatica sanctióval szentesített birodalmi kapocs iránti hü ragaszkodásuktól bizton várom, miként önként átlátandják, hogy a magyar hadseregnek az ország határain kívüli alkalmazása, nemkülönben a katonai hivatalokrai kinevezések, a szükséges birodalmi összhangzás végett, egyenesen csak legfelsőbb királyi elhatározásomtól függhetnek; az ez esetekbeni ellenjegyzés tehát a folyvást királyi személyem körül leendő miniszterre leszen bízandó."

80 A hadsereg szerkezetéről, országon belüli alkalmazásról, a katonamegajánlásról, részben az országgyűlés, részben a nádor és a minisztérium intézkedik. Ezzel megtört az államkonferencia ellenállása a nádor eme hatásköri jellemzőjének érvényesítése terén. Még a teljhatalmú királyi helytartó sem kapta meg azonban az országhatáron kívüli alkalmazás és a kinevezések jogát, ami kétségtelenül felségjognak számított; de a nádor meg a királyi helyettes volt. Utóbbiak a leglényegesebb ügyek. Ezek nemcsak a magyar hadügyminiszter döntése, hanem még ellenjegyzése alól is ki voltak vonva (vö. 8. §). A 15—25. § adja azt a sovány ügyviteli utasítást, amelyből máris látszik, hogy a collegialitás elhagyásától eltekintve a régi vágányokon halad majd az adminisztráció. Erre „biztosíték" volt a régi hivatalnokok átvétele. Nem áll tehát az, amit a Pesti Hírlap árpilis 16-án kelt vezércikke írt, hogy „kormányunk egy mákszemnyit sem örökölt elődétől, még a tintatartó is kiszáradt, még a porzó is kifogyott, nem hogy a néhai institutióknak s a leléptetett embereknek hasznát vehetné".

81 Majd az ügyviteli, iratkezelési kérdések tárgyalása megmutatja, hogy nemcsak a tinta és porzó öröklődött, hanem az iktatási és irattári rend is, az alsóbb rangú 78 Ember 1950. 25. 79 Pm, Duschek iratai 111/45. sz. d. n. 80 Irományok 159. sz. 81 PH, 1848. ápr. 17.