F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

I. A felelős kormányról szóló 1848-as törvény

24. § A 6-dik §-ban körülírt kormány testületeknek előlülő tagjai a 19-ik §-ban említett álladalmi tanácsban foglalnak helyet, s ott a Felség, a nádor királyi helytartó, vagy ministerek távollétében elnökölnek. 25. § A 6-dik §-ban említett kormánytestületeknek minden hivatalnokai és szolgái, s így nemcsak azok, kik újabb alkalmazást nyernek, hanem addig, míg másképen fognak alkalmaztathatni, azok is, kik a felébb említett ministeri osztályokban el nem helyeztetnek, jelenleges fizetésüket egészen megtartandják." Az államtanács addig ismeretlen intézmény volt a magyar törvényekben, hacsak nem tekintjük annak — korabeli módszerrel — a királyi tanácsot. A korabeli politikusok nem igazítanak el bennünket, hogy mi volt az oka az államtanács beiktatásának az 1848-as törvény paragrafusaiba. Csupán arról folyt a vita, hogyan viszonyul majd működése a minisztériuméhoz, és hogy tagjainak megválasztása helyesen történik-e. A Pest megyei közcsendi választmányon kívül a radikálisok felszólaltak az országgyűlésen, Madarász László személyében, az államtanács szükségessége ellen. A problémának igen nagy fontosságot adott az, hogy a bécsi magyar miniszter mellé adott két álladalmi tanácsos révén a nem forradalmi szellemű, régi magas rangú hivatalnokok befolyáshoz jutottak a magas szintű államügyekre nézve. Kossuth az országgyűlésen ugyan azt válaszolta Madarásznak, hogy az államtanács véleménye nem kötelező a minisztériumra, ezt azonban semmissé tehette az a tény, hogy egyes tagjai kulcspozícióban voltak. Maga az államtanács intézményesen nem is jött létre sem 1848-ban, sem 1849-ben, működéséről részletes elképzelések nem is születtek. Kossuth országgyűlési beszédei szerint esetleg a törvényalkotásban jutottak volna szerephez; Szögyény alkancellár később úgy emlékezett, hogy a nádor és a miniszterelnök helyettesítését is ellátták volna.

76 (Ez egyébként megoldás lehetett volna a nádorhiány esetében is.) Az államtanács létre nem jötte ellenére néhány személy ilyen címen hivatalt viselt és fizetést kapott. Ők 1848-ban régi magas rangú kormányhivatalnokok, 1849-ben, a kormányzóság idején pedig Kossuthhoz közelálló személyiségek voltak. 1848-ban különösen úgy látszik, mintha az államtanács másra sem kellett volna, mint hogy egyes személyeknek ilyen címen magas fizetést juttassanak a minisztérium létrejötte után is.

77 76 SzögyényMarich I. 83. 77 Kossuth válaszából a 19. §-t (a törvényjavaslat szerint) kifogásoló Madarász Lászlónak: „Ily statustanács nélkül el lehetne ugyan az ország, azért nincs is az a törvényjavaslatban állandósítva; de szóló a forradalom becsületét szereti, s nem akarja megkárosítani azokat, kik oly bizodalommal vállaltak hivatalt, hogy abban holtukig megmaradnak." KLÖM XI. 687. (Kiemelés: F.K.E.) Egy ugyancsak e tárgyban született Kossuth-vélemény a költségvetés tárgyalása idejéből: "... ezen állás [ti. az államtanácsnoké] nem a bizodalomnak, hanem a személyes kimélet törvényének kifolyása; s azért inkább tisztelet, mint hivatal." KLÖM XII. 532. Kossuth még 7 ilyen tanácsost szeretne kineveztetni, és ezzel kapcsolatban elképzeléseiről is vall, amely közelít a francia új alkotmány gyakorlatához: a státustanács elsősorban a törvények megvitatása és véleményezése során fejt ki tevékenységet. Ellenvélemények: Pest, márc. 27. de. megyei közcsendi választmány. A törvényjavaslat 18. §-ában említett 2 státustanácsnok személyében a minisztérium a kancelláriára van szorítva. Ez a felelősség gátja. Inkább nyugdíjaztassanak a volt hivatalnokok. PH, 1848 márc. 28. Az országgyűlés márc. 27-i ülésén Károly István pesti követ többek között javasolta, hogy a minisztériumnál ne nyerjenek alkalmazást