F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

IX. Pénzügyminisztérium

gazdálkodásába és irataiba betekintési és beleszólási joga volt. A korábbi rendes jövedelmek elmaradása miatti önálló magyar bankjegykibocsátás ténye alapvetően új gyakorlatot hozott a pénzgazdálkodásba: eleve Ausztriától való függetlenséget tételezett fel, a pénzügyeket a Pénzügyminisztériumhoz tömörítette. b) Az 1848-as pénzügyminisztériumi szervezet, személyzet. Költségvetés 10 A miniszteri irodában dolgozott Stuller Ferenc, Rákóczy János titkár, Vörös Antal levéltárnok-irattárnok, valamint a segédfogalmazók. A miniszteri iratokat itt iktatták és tárolták, külön az egyéb minisztériumiaktól. Kossuth lemondásakor magával vitte irodája személyzetét, az ittmaradt néhány segéderőt pedig beosz­tották az államtitkári irodába. /. Só- és pénztári osztály. Vezetője Duschek Ferenc volt, államtitkári rangban. Mellette Kálosy József titkár és 2-3 írnok dolgozott. Segítségére volt Brunner József törvénytudó segédtanácsos és Karge Ágoston számvevői segédtanácsos, egyben a sószállítási szak számvevői főtisztje. Duschek osztályigazgató irodája egyben államtitkári is volt. Osztályvezetői tevékenységéről csak egy iktatókönyv tájékoz­tat, iratok nem maradtak fenn. Töredékesen — egy külön csoportban — maradtak fenn az államtitkári és az 1849-es miniszteri működésével kapcsolatos iratok. A többi valószínűleg perének idején tűnt el. Az osztály iratai keverednek a kamara irataival. 1848 első négy hónapjának kamarai irattermése itt található, bonyolítva egy korabeli iratkezelési hibával: az egyes kútfőtételeken belül sem különülnek el a két korszak aktái. Egy-egy alacsonyabb iktatószámú minisztériumi irat több esetben megelőz magasabb iktatószámú kamarai eredetűt. 71 Az osztály kebelében dolgozó szakosztályok: pénztári vagy pénzügyi, sószállítási, sóeladási és a harmincadi, amelyet 1848 végén szerveztek meg a kereskedelmi minisztériumtól átvett személyzettel. A pénztári (pénzügyi) szak (jele: p. ü.) hivatalnokai: Eötvös Pál (pénztári és díjazási ügyek), Matyasovszky János (nyugdíjak és szállományi ügyek), Poszavecz Zsigmond (adói tárgyak) tanácsosok; Frenreisz Mihály, Hesz János, Gömöry Viktor titkárok; Staudner Ferdinánd, Kucsényi Rudolf, Gaál József fogalmazók. A titkárok, fogalmazók, segédek és díjtalan gyakornokok egy-egy tanácsos mellé voltak beosztva, hasonlóan a kamarában azelőtt szokásos kis burokhoz, amelyek nem elkülönült szervezeti kereteket, inkább egy-egy referenshez kapcsolt ügyköröket jelentettek. Ennek továbbélését mutatja például az, hogy Poszavecz tanácsos és bürója sószállítási ügyeket is intézett. A szakosztálynak külön 70 A szervezeti és személyzeti összeállításhoz — a szövegben idézetteken kívül — a következőket használtuk fel: Lakkönyv; Fényes E. mm-i statisztika; PH, 1848. máj. 2. KLÖM XII. 80—92.; Pm, Duschek iratai 1/118. sz. 1848. okt., III/2. sz. d.n.; OHB 1848:4644. eln. sz. dec. 5. 71 Ember 1950. 113—114.

Next

/
Oldalképek
Tartalom