F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

I. A felelős kormányról szóló 1848-as törvény

az országgyűlésnek felelős, az igazgatás minden ágában kimerítően tájékozott parlamentáris kormányhivatalnokokat. A helytartótanács egymaga nem ismerte az ország igazgatásának minden részletét, például a kamarai ügyeket vagy a hadiadó katonai adminisztrációját, de legfőképpen nem ismerte legmagasabb szinten, mert azokat a bécsi központi hivatalok tartották kézben. A magyar politikusok alkotmányjogi műveltsége és e szegényes javaslat közötti ellentmondás abból fakadhat—erre utal Károlyi Árpád is —, hogy az országgyűlés szerette volna előbb az említett helytartótanácsi képviselők segítségével megtárgyalni a célul kitűzött reformokat, hogy elkerüljék az „országgyűlési alkudozások és kormányszéki tárgyalások collegiális rendszer szülte hosszadalmasságát",

42 s utána — vagy eközben — sort keríteni a parlamentáris kormány megszervezésére. Véleményünk szerint ez már csak felszíni megjelenése volt annak a benső aggodalomnak, miszerint a felelős kormány követelése, amely alapjaiban érinti az Ausztria— Magyarország viszonyt, veszélyeztetheti a többi reform kiharcolását is. Mivel a helytartótanácsi képviselőkkel együtt történő országgyűlési tárgyalások idején a megye szerkezete korábbi formájában maradt volna, ezúton sikerült volna kikapcsolni az ellenzéken belüli vita elsődleges forrását is. A március 14-i fölirati javaslatot 15-én reggel ünnepélyes országgyűlési küldöttség hajón vitte Bécsbe a királyhoz, hogy ezzel is hangsúlyt kapjon a föliratban foglalt kérelmek fontossága. Károlyi Árpád előadása szerint — munkája a törvények megszületésére nézve máig elsőrendű forrásunk — a küldöttség vezető tagjai a hajón beszélgetve a felirat erényeit és hibáit taglalták, hiszen bírálat már Pozsonyban is érte az elfogadott szöveget. A felirati javaslat ellentmondását — a magyar minisztérium követelése és az ideiglenesen az országgyűlésre kiküldendő helytartótanácsi képviselők felelősséggel történő megbízatása között — a hajón levők már kinagyítva látták. Mindenképpen az volt a törekvésük, hogy ezen javítsanak. Éppen Széchenyi volt az, aki rámutatott a követelés legfőbb hiányosságára: ha lesz is egy ilyen alapokon létrehozott minisztérium, az Bécsben kapja majd az eligazítását a magyar ügyekről az uralkodó osztrák hivatalnokaitól, ő jött rá arra, hogy kiegészítő jellegű királyi kéziratra van szükség, illetve ehhez az eszközhöz lehet folyamodni, amelyben a király kinyilvánítja, hogy István nádor az ő magyarországi alteregója, és nem csak távolléte idejére. így lesz elfogultságtól mentes vezetője az önálló magyar minisztériumnak. Széchenyi szerint ezáltal nemcsak a magyar minisztérium főhatósága lesz biztosított, hanem — és ez sokak számára volt fontos az akkori magyar politikusok között — a dinasztikus keretek sem szenvednek csorbát.

43 A nádor királyhelyettességének ilyen módon történő 42 Károlyi 1936. 7—9. 43 Uo. 9—12. Széchenyinek a Kossuth-féle felirati javaslatra vonatkozó ellentétes nézeteiről, ellene való országgyűlési küzdelméről, továbbá a márc. 14-től a ellenzék vezetőihez kapcsolódó támogató tevékenységéről részletesen ír Spira 1964. Igen alapos anyaggyűjtéssel igyekszik lélektanilag is megmagyarázni cselekedeteit. Vitatkozik Károlyi 1936. megállapításaival, különösen a királyi kézirat szövegének keletkezési körülményeiről.