F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

I. A felelős kormányról szóló 1848-as törvény

szentesítése lehetőséget adott volna arra, hogy Magyarország az önálló felelős minisztérium kormányzása alatt egészen laza szálakkal kapcsolódjék csak Ausztriához. Ez Ausztriának nem volt érdeke. A későbbiekben rámutatunk arra, hogy az 1848-as törvények alapján sem, s a gyakorlatban még kevésbé érvényesült a nádor önálló hatásköre az országban. A Bécsbe érkezett küldöttség március 15-én is folytatta megbeszéléseit a királyi kézirat szövegéről, amely végső formájában —jobbára a bécsi forradalmi állapot láttán — messze túlhaladt azon, amit Széchenyi javasolt. A kibővített kéziratban már nemcsak azt kérték, hogy ígérje meg a király a nádori jogkör régi törvények szerint való, de a gyakorlatban eddig nem szokásos kiszélesítését, a reformokról alkotandó törvények szentesítését, hanem azt is — és ezt fogalmazták Bécsben március 15-én délután —, hogy már most adja meg a király a felelős magyar minisztériumot, hasonlóan az osztrákhoz. Ne legyen a minisztérium az idő lassan születő eredménye, további országgyűlési csatározások és alkudozások oka, sőt, a miniszterelnök személy szerinti kinevezését is kérték Batthyány Lajos, a főrendi ellenzék vezére személyében. A követelés szempontjából mindegy, hogy a hajón született-e, és pontosan kik voltak jelen. Megszületése óriási jelentőségű a minisztérium létrehozása szempontjából, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a küldöttség néhány óra alatt túltette magát azon az óvatosságon, ami eddig az önálló kormányzat dolgában az országgyűlési tanácskozásokat vezette, egyszeriben kiemelte a követeléseket a távoli jövő bizonytalanságából. Majd látjuk, milyen megrendítően hatott a minisztériumnak ebben a formában való követelése az udvarra. Bécsben már ismerték a felirat általános kifejezésekbe burkolt felelős kormányzati követelését, és a megoldás, a helytartótanácsi tanácsosokkal való huzavona az országgyűlésen, nagyon is megfelelt volna a követelés elodázásának, esetleges nem teljesítésének vagy egy semmitmondó kompromisszumnak. Majd látjuk, hogy az államkonferencia minden más reformkövetelést félretolva csak a minisztériumi követelést vizsgálgatta történelmileg, államjogilag, a pragmatica sanctio, a birodalom egészének szempontjából. A megszületett királyi kézirati szöveget március 15-én délután csak a küldöttség vezető tagjai ismerték, és Széchenyi máris tiltakozott ellene, elsősorban is Batthyány Lajos neve ellen. Ismert, hogy személy szerint sem szívlelte,

44 de azt is tudta, hogy az udvar nem tartja lojálisnak, s neve ellenérzést kelt majd. Végül mégis megadta magát a küldöttség akaratának, és Batthyányval együtt kereste fel a nádort, hogy a kéziratban foglaltak pártolására felkérje őt. Hogy a nádor ennek elvállalására hajlandó volt, személyes okai lehettek, s talán elfogadhatjuk azt a verziót, amit Károlyi Árpád írt le: a nádor már a megelőző években is igyekezett volna nagyobb szerephez jutni Magyarországon, amiben ösztönző példakép lehetett apja, József nádor munkássága és országbeli népszerűsége. 44 Spira 1964. 16. Batthyány Lajos politikai pályafutásáról, 1848 előtti ellenzéki tetteiről és az udvar iránta táplált ellenszenvéről ír Károlyi 1932. I. 587-től.