F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 7. Budapest, 1987)

VIII. Belügyminisztérium

Külön iratanyaga nem maradt fenn: tanácsosai valószínűleg csak tanácsadóként működtek, és az alosztály további szervezésre várt. A közigazgatási osztályhoz 1848-ban beosztott hivatalnokok: Brigljevics József osztályigazgató tanácsos a horvát osztályhoz, Demeczky Lajos titkár, Jakab István tanácsos, irodaigazgató, Kussevich Aurél tanácsos a horvát osztályhoz, Lukács György titkár, gr. Pálffy István fogalmazó, Paulekovich Ferenc fogalmazó, Rácz János tanácsos. A harmadik osztály a rendőri. Erről külön fejezetben lesz szó. Az 1848-as első tervezetekben IV. osztályként szerepelt a nemzetőrségi ügyek osztálya, azzal a megjegyzéssel, „ha rendezve lesz" a kérdés a Honvédelmi Minisztériummal. Ebben az évben azonban mégsem a belügy hatáskörébe került, noha novemberben, a Honvédelmi Minisztérium átszervezése után volt szó róla. Egészen 1849 elejéig bizonytalan volt, hogy melyik minisztériumhoz sorolják a nemzetőrségi ügyeket, végül a hadügynél maradt. Csak a második minisztérium idején kapta meg a Belügyminisztérium ezt a feladatot. A segédhivatalok vonatkozásában Szemere a minisztertanács által engedélyezett szabad miniszteri döntéssel élt, és a korábban szokásos segédhivatali hármast (iktató-kiadó-irattár) felszámolta, s ennek helyére irodát és irattárat szervezett. Irattár név alatt az előbb említett három szervezeti egység dolgozott; az irodába csupán az írnokokat sorolták. Az elnevezést persze nem használták következetesen, hanem a korábban megszokott, beidegződött szóhasználattal vegyesen. A kezdeti időkben szigorúan betartották a minisztertanácsi előírásokat a segédhivatali tisztviselők besorolása tekintetében; nem találunk iktatói tisztet, iktatói és kiadói segédeket, kiadókat stb. Az irattár személyzetét irodaigazgató tanácsos, irattárnok, alirattárnok, sorjegyzők és írnokok névvel illették. Amint említettük, az irodaigazgatói beosztást Jakab közigazgatási osztálybeli tanácsos kapta meg, az irattárnok Bálás Károly volt helytartótanácsi sorjegyző lett. A segédhivatalok személyzete a régi kormányszéki, zömmel a helytartótanácsi alkalmazottak közül került ki. Túlnyomó számban voltak az írnokok. Nagyon sok segédhivatali beosztású személy nem nyert kinevezést a minisztériumnál; a legtöbbjüket a régi fizetéséért további munkára kötelezték ott, ahol szükség volt rájuk. A belügyi segédhivatalok vonatkozásában elsősorban a minisztériumok közös levéltárának tekinthető helytartótanácsi irattárban találkozunk ezzel a jelenséggel, valamint a számvivői hivatalban, ahol kizárólag továbbfoglalkoztatott tisztségviselők végezték munkájukat. (Az előbbiekről majd az országos levéltárral kapcsolatban ejtünk szót.) A belügyi számvevőség ideiglenes keretek között dolgozott mindkét minisztérium idején. A feloszlatott helytartótanácsi számvevőség egy része került ide, megmegakadó lendülettel végezték feladataikat. A helytartótanácsi adói és alapítványi számvevői osztály vezetőit és alkalmazottainak zömét a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz, a Pénzügyminisztériumhoz és a hadügyhöz osztották be; a belügyhöz került „maradék" megfelelő irányítás hiányában részben elmaradt a munkával, részben nem tudta azt elvégezni. Szemere miniszter két számvevői tanácsost, Hamulyák Mártont és Békey Mátét bízta meg a rend fenntartásával, a munka irányításával, ugyanakkor a beosztottaknak megtiltotta, hogy más