Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)
III. A fejedelmi kancellária
de azon belül a tapasztalt munkaerők nagyobb aránya — így értendő Bethlen Gábor nagyobb kancelláriájának az előbbiekben jelzett „takarékossága". Majdnem ugyanilyen meglepően hathat (az Apafi-korról elterjedt legendák után) a 10 évnél hosszabb nagyobb kancelláriai szolgálatú deákok aránya az Apafi-korban (bár ez, az írnokok abszolút számához képest, kevesebb, mint Bethlen Gábor korában); Apafi nagyobb kancelláriája (annak ellenére, hogy Bethlen János nem tartózkodott állandóan az udvarban, Bethlen Farkas sem, utána pedig a kancellári tisztség be sem volt töltve) szintén jólszervezett intézmény volt. Továbbhaladva most már a nagyobb kancellária írnoknévsorának elemzésén, a korábbiakhoz hasonlóan itt is meg kell vizsgálnunk kulturális szerepüket. Itt viszont, a dolgok természete révén, a létszámhoz képest aránytalanul kevesebbről számolhatunk be, mint a kancellár- vagy titkárlistánál. Annál is inkább, mert a titkárrá vagy éppen tanácsúrrá, kancellárrá előlépett volt nagyobb kancelláriai írnokokról már a korábbiakban megemlékeztünk e vonatkozásban. S minthogy itt már általában nem Péchi Simon- vagy Bethlen János-arányú alakokkal van dolgunk, hanem krónikás énekek szerzőivel vagy nem elsőrangú jelentőségű emlékiratok íróival, a személyek azonosítása sem a legkönnyebb. A kancelláriai deák Gyarmaty Imre bizonyosan nem azonos a krónikás ének hasonló nevű szerzőjével; Szőlőssy Istvánnál is bizonytalan, hogy ő-e egy másik krónikás ének szerzője. Szabó T. Attila is csak valószínűnek tartja azt, hogy a Vasile Lupuról, ill. Erdély s Magyarország romlásáról szóló két krónikás ének szerzője, Köröspataki B. János azonos a nagyobb kancellária korábbi deákjával. Keresztúri Demeter esetében is csak feltehetjük, hogy a kancelláriai írnok és Szeben 1660. évi ostromának leírója ugyanaz a személy. Valamivel biztosabban állíthatjuk, hogy a „Conspiratio Kendiana" szerzője, Debreczeni S. János 1607 és 1612 közt a nagyobb kancellária írnoka. Teljes biztonsággal azonban csak néhány személyről állapíthatjuk meg a nagyobb kancellária deákjai közül, hogy jelentősebb kulturális szerepük volt: az oklevélfestő Gyulafehérvári Pálról, a volt váradi tanár, majd török nyelvkönyvíró Harsányi Jakabról, az emlékiratíró Inczédi Mihályról. Akiben valami több mozgott, mint amennyi a kancelláriai deáksághoz kellett, az feljebb is emelkedett a kancelláriai ranglétrán — vagy (inkább kivételként) egyebütt. Válaszra vár azonban még az a kérdés, hogy honnan származnak a nagyobb kancellária deákjai? Ezt a kérdést azonban a kutatás jelen fokán jórészt nyitva kell hagynunk. Ahhoz, hogy felelhessünk rá, a lehető teljes képünknek kell lennie az erdélyi birtokos nemesség megoszlásáról (amelynek alsó rétegéből a nagyobb kancelláriai deákok egy része feltehetően származik), s nemcsak az erdélyi birtokos nemesség legfelső rétegéről kellene hogy rendelkezésünkre álljanak kielégítő genealógiai összeállítások. Vajon ki merne ma választ adni oly kérdésekre, mint pl. hogy milyen családi kapcsolatban áll egymással a három egymást követően kancelláriai deákként szolgáló Érsekújvári András, Mihály és Sámuel — ha ti. egyáltalán rokoni kapcsolatban állnak egymással? Vagy az 1577 és 1619 közt a nagyobb kancellárián deákoskodó három Gyarmathi, ill. Gyarmaty? Ahol a feltevés a legkézenfekvőbb lenne, ott nem válik be: Márkosfalvi Andrásról tudjuk,
