Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

I. A fejedelmi tanács

Ott ismét erős a bujdosók támogatásának ellenzéke (érveik: nem lehet továbbra is hiú reménnyel tartani azokat; meg kell mondani nekik, hogy a porta tilalma miatt Erdély nem segítheti őket, más módot keressenek ügyük rendezésére). A bujdosók támogatói ismét elérik, hogy a magyarországiak ne kapjanak végleges elutasítást. Akkorra kell halasztani a választ —javasolják —, mikor a török a lengyel háború végeztével eldönti, hogy merre fordul. Végül is abban állapodnak meg: tartsanak gyűlést az összes bujdosók, s keressék meg onnan Apafit. A választ a fejedelem nevében Teleki közli a bujdosókkal.

836 S most egyelőre nincs remény újabb kiindulásra: télen ekkor ritkán indítanak hadat. Bethlen János pedig arról is tud, hogy az 1673. novemberi—decemberi országgyűlés a hadakozás ellen foglal állást, a tanács pedig úgy határoz (tegyük hozzá: a rendek álláspontjával nem éppen összhangban), hogy a fejedelem két országgyűlés közt a tanáccsal s a törvényhatóságok főtisztjeivel dönthet „de summa rerum".

837 Mindennek azonban nincs gyakorlati jelentősége. Van viszont a „holtszezon" egy másik momentumának: a bujdosók téli szállásáénak. A kérdés még a bujdosók 1673. októberi krasznai gyűlése előtt foglalkoztatja a tanácsurakat.

838 A krasznai gyűlés résztvevői viszont kifejezetten török területre vonulnak — 1674 januárjában azonban újra visszatérnének Erdélybe. Apafi 1674. január 16-án kikéri a tanácsurak censuráját: visszaengedje-e őket, s ha igen, engedje-e meg szabad ki- s bejárásukat Erdélyből, ill. oda? E vélemények alapján születhetett a döntés (január 19.): Teleki írásban intse meg az Erdélyben lévő bujdosókat, hogy amennyiben ott akarnak maradni, esküdjenek meg a fejedelem s a porta hűségére.

839 1674 tavaszán azonban ismét a fő kérdés merül fel, nem is egyszer: a bujdosók támogatásáé egészében véve. A bujdosók 1674. március 5-e és 9-e közt Szalontán tartanak gyűlést. Onnan kérdezik meg Apafit: van-e engedélye arra a portától, hogy ügyeikbe elegyedjék? Ad-e úgy segélyt nekik, mint 1672 őszén? Vezért kérnek, személy szerint Telekit, segélyhaddal és pénzzel — ha pedig Apafi nem adhat segélyt, felszabadításukat hűségesküjük alól. Bánffy Dénes erre a tanács összehívásátjavasolja Apafinak.

840 Arra azonban csak nagy sokára, 1674. május 16-án kerül sor. A határozat nem ismeretes, azt a fejedelem utasítására Teleki szóban közli a bujdosók vezetőivel.

841 Innentől kezdve azonban a fejedelmi tanács szerepe e kérdéskörben majd egy évre eltűnik szemünk elől. Csak Lessenyei Nagy Mihály ismert követjárásakor jelentkezik újra. Lessenyeit (a Wesselényi-összeesküvés egyik fő árulójának, Lessenyei Nagy Ferencnek testvérét) Szelepcsényi György küldi Apafihoz azzal, hogy bírja rá: működjék közre a bujdosók visszatérítésében I. Lipót hitére. Azt a megszégyenítő választ kapja: ha a császár vagy Szelepcsényi érdemes magyar hazafiakat jelöl ki ily tárgyalásokra, akkor szó lehet róla — s az egyik tanácsúr hozzáteszi: de ne olyan cselszövőket és hazudozókat, mint Nagy Ferenc.

842 Apafi és tanácsa ekkor nem akar komolyan tárgyalni a császárral vagy fő tisztségviselőivel; küszöbön áll a fogarasi szerződés megkötése. Csak 1675 nyarán kerül más koncepció előtérbe. Addigra már kezdenek eloszlani a fogarasi szerződéshez fűzött illúziók, s amikor Hartyáni András, a Szepesi Kamara tanácsosa tapogatózni kezd (nyilván nem saját iniciativájából, annál is