Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

I. A fejedelmi tanács

A másik leendő fejedelem, Rhédei Ferenc még óvatosabb. Ő se kap a lengyel szövetségen; azok csak bajban kérték Erdély támogatását — írja —, s ha lábra kaptak, halogatták az érdemi szerződést. János Kázmérnak azt az ajánlatát pedig, hogy Rákóczi Ferencet katolikus hitben a lengyel udvarban neveljék trónörökösnek, egyenesen sértőnek tartja. Ráadásul a lengyel király s rendek eddig nem küldtek teljhatalmú követet Rákóczihoz. így nem látja akadályát a kozákokkal és svédekkel való szövetségkötésnek (különösen — teszi hozzá némi figyelmeztetésül — ha azok a cárral is szövetségben vannak). Ha azonban Rákóczi haddal nyomul Lengyelországba, tartani kell a császártól; az hadat is tart, amelyet Erdély ellen is fordíthat — de a portát is Rákóczi ellen ingerelheti azzal, hogy ha az sikeresen jár Lengyelországban, utána a török ellen fordul. Ha a fejedelem kiindul, azt javasolja: közvetítőként menjen. Azt pedig maga lássa: hogy közli ezt a portával. Ennyi rejtett (Barcsaiénál sokkal „szelídebb") figyelmeztetés után mégis arra a végkövetkeztetésre jut: ha Rákóczinak sikere lesz, se a török, se a császár nem fordul ellene (a porta „jó szerencse fia", a császárt pedig protestáns fejedelmek országai veszik körül, s maga beteges).

662 Pettki István még ennyi fenntartást se jelez, bár azért ő sem mond feltétlen igent a hadbalépésre. A lengyeleket ő is megbízhatatlanoknak tartja, emlékeztetve az utolsó évekbeli magatartásukra. Ha a svéd király Rákóczinak ígérte a lengyel királyi címet s Lengyelország egy részét, és a fejedelem valóban hihet neki, nem kell elszalasztani az alkalmat — folytatja —, de ő is szükségesnek látja, hogy Rákóczi biztosítva legyen a török felől. S ezért helyesebbnek tartaná ez ügyben összehívni a tanácsot.

663 Bassa Tamás egyszerűen kitér az állásfoglalás elől. Biztos benne — írja —, hogy Rákóczi most is atyailag visel gondot országára, s azt teszi, amit legjobbnak lát; a fejedelem ismeri a külpolitikát.

664 Haller Gábor abban egyetért Pettkivel, hogy ezt a kérdést helyesebb volna együtt megtárgyalni a tanácsban, de azért köteles engedelmességgel elküldi censuráját. Az alkalmat ő se vetné meg (isten titkos akarata lehet a dolog; ha mindkét fél szövetségét megvetik, a jövőben mindegyik Erdély ellen fordulhat — a lengyel szövetség azonban még Lengyelország virágjában se használt szomszédainak; tán az alkalom hasznos lesz a lengyelországi protestantizmus feléledésére is). Ha Rákóczi elfogadja a svéd és kozák szövetséget, most kell hadba lépni, hogy a török ne erősödhessék meg. A legnagyobb akadályt ő is a törökben látja: az irigyen nézi mások, különösen Rákóczi megerősödését, erős országokkal való szövetkezését. (A lengyel—tatár szövetséget bomlékonynak véli.) Rákóczi bizonnyal tudja — fejezi be —, hogy a törökkel szemben biztonságban van-e?

665 Ismeretes végül egy tanácsúri censura, amelyről nem tudjuk eldönteni, hogy Haller Istváné-e vagy Serédié.

666 Ez kifejezetten a semlegességet javasolja, azzal az indokolással, hogy a háború kimenetele bizonytalan, s János Kázmér meg Károly Gusztáv egyaránt kényszerhelyzetben tette meg szövetségi ajánlatát.

667 A továbbiakban azonban nem az a kérdés, hogy a tanácsúri censurák mennyi súllyal érveltek a hadba lépés mellett vagy ellen, az ellenérvek mennyire voltak nyíltak vagy rejtettek. Mindez alkalmas volna tanácsurak portréinak továbbszíne-