Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)
Összegezés
magyarországinál is jóval fejletlenebb, a kifejlett európai rendiség leggyengébb hajtásának tekinthető. Nos, itt a csábítás: ha a rendek erőiből csak ennyire telik, akkor bizonyára az abszolutizmusnak valami különleges korai hajtását találjuk Erdélyben. Nem találtuk. Találtunk egy különleges centralizmust, amely éppen jellegéből következően bizonyos vonatkozásokban igen fejlett, s amelyben az abszolutizmusnak, ismételjük, csak szerény kezdetei jelentkeznek. Abba az űrbe, amelyet a rendiség hagyna a fejedelmi hatalom számára, az egyelőre kevéssé tud behatolni. Megelégszik azzal, hogy a rendek (néhány rövidebb-hosszabb, de végső kifejletében mindig eredménytelen mozgolódástól eltekintve) nyugton ülnek, megszavazzák az adót, teljesítik (s jobbágyaikkal teljesíttetik) katonai kötelezettségeiket — a rendi szemlélet szerint magánföldesúri vagy városi jogkörnek minősülő területre csak ritkán tör be. Legyünk tisztában vele: irreális is volna mást várni. Egy kis kelet-közép-európai ország 16—17. századi történetéről beszélünk, s ennek az országnak lehettek nagy tehetségű uralkodói (voltak is) és kormányzati férfíai (szintén), ezek teremthettek az adott feltételek közt igen magasnak tekinthető kormányzati nívót (emlékeztetünk az 1. Rákóczi György ügyintézéséről elmondottakra) — azt azonban irreális volna várnunk tőlük, hogy ebből a 16—77. századi kelet-közép-európai helyzetből legyenek az európai államfejlődés úttörői. Annál is inkább, mert a külső támadás elleni védekezésre való koncentráció visszaveti az abszolutizmus fejlődését a kormányzat olyan ágaiban, amelyek nem szolgálják primeren ezeket a védelmi célokat. Elégedjünk meg hát azzal a teljesítménnyel, amit Erdély a 16—17. században a kormányzat terén reálisan nyújt. Az sem kevés. Néhány vonással vázoljuk fel a 16—17. századi erdélyi központi szervek helyét a magyar kormányzat történetének egészében. A 16—17. századi Erdély központi kormányszervei az 1526 előtti magyar kormányszervek folytatói: a királyi tanácsé a fejedelmi tanács, a királyi kancelláriának itt is a kancellária a megfelelője. A magyarországi Curia két fórumának azonban itt csak egyetlen bírói fórum felel meg, a fejedelmi tábla — ugyanakkor azonban ott van a fejedelmi tanács, ill. az országgyűlés bíráskodása és a kancellária ismertetett ellenőrző szerepe. A kincstartó középkori intézménye Erdélyben is elsorvad; abban azonban, hogy milyen intézmény veszi át a kincstári igazgatás irányítását, szembetűnő a különbség a királyi Magyarországgal szemben. Amaz a Habsburg-birodalom kötelékébe tartozván, meg kell hogy jelenjenek a kamarák mint a birodalom központi kincstári hatóságának területi alárendelt szervei (bármilyen közjogi megfogalmazést is kap helyzetük), a belkormányzatában teljesen önálló Erdélynél nincs szó ilyesmiről. Itt a kancellária és a praefectus ismertetett paralel igazgatása jön létre a kincstári területen. A hadügy irányításában ismét csak a királyi Magyarországnak a Habsburg-birodalomba való tartozásából adódnak a kézenfekvő eltérések. S hogy kapcsolódik Erdély 16—17. századi kormányzata ahhoz, ami Erdélyben utána következik — lévén Erdélynek 1690 és 1848 közt (1848 és 1872 közt is, de ez most számunkra érdektelen) különálló kormányzata a Habsburg-birodalmon belül? A Diploma Leopoldinum által Erdélyben létrehozott kormányzat, induláskor, intézményeiben jórészt a fejedelmi kori kormányzat folytatása. A Gubernium 27 Trócsányi 417
