Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)
Összegezés
ÖSSZEGEZÉS Végére érve munkánknak, röviden megkíséreljük összegezni annak eredményeit. Mik határozzák meg Erdély központi kormányzatát az 1540 és 1690 közti másfél században, mit mondhatunk jellegéről, helyéről a magyar és kelet-közép-európai államfejlődésben? Azzal kell kezdenünk a tárgyalást, hogy a viszonylag önálló erdélyi állam egész létezését alapvetően a külpolitikai erők bonyolult játéka határozza meg. Közhely történetírásunkban, hogy az erdélyi állam elsődlegesen nem belső erők műveként, hanem a török hódítás következtében, kényszerűségből jött létre. (Tegyük hozzá: más kérdés, hogy próbált aztán az erdélyi politika erényt csinálni a szükségből.) Habsburg, török s ráadásul még lengyel érdekek ütközéseinek tere Erdély státusa Izabella és János Zsigmond korában. 1571-ben úgy tűnik, hogy a kérdés Habsburg—török kettősségre egyszerűsödik. Aztán jön az 1575-i lengyel királyválasztás, s Erdély egy jó évtizedre a lengyel király gyámsága alatt áll, akár kis-, akár nagykorú fejedelme van. A kelet-európai Báthori-hatalom összeomlása után pár évig Erdély ismét egyszerűen a szultán adófizetőjének tűnik, lényegében formális függéssel — aztán megkezdődik a tizenöt éves háború kavargása, amelyben ismeretesen Lengyelország sem közömbös Erdély sorsa iránt (gondoljuk Zamoyski évtizedek múltán is emlegetett levelére, a Báthori Istvánnak és Andrásnak Lengyelországban nyújtott védelemre, Lengyelország 1600—1601-i erdélyi politikájára), s amelyben egy vállalkozó szellemű és tehetséges havasalföldi fejedelem hol a császár főkapitányának címezve magát, hol a törökkel egyezkedve tartja a kezében jó háromnegyed évre az országot. 1605-ben Erdély nemzetközi státusa ismét egyértelművé válik — s a török hűség 1658-ig csak múló pillanatra válhat kétessé. 1613-ban Báthori Gábor bukását hozza a túl merész diplomáciai játék; Bethlen halála után Eszterházy Miklós többmenetes kalandja Erdély megszerzésére sorozatos kudarccal végződik. Igaz, I. Rákóczi György aztán előbb mozgósíthat vélt török támadás ellen, majd 1636-ban fegyverrel verheti vissza a Bethlen Istvánt támogató budai vezért, de Erdély nemzetközi státusa Bocskaitól 1658-ig lényegében változatlan, legalábbis a török viszonylatban. Másfelé viszont gondolhat erőgyarapodásra, sorozatosan hadakozhat a Habsburgok ellen, magyar viszonylatban a királyi Magyarország és Erdély egyesítése céljával — és a hét vármegyével mint gyakorlati eredménnyel; fejedelmei sorozatosan szemet vethetnek a lengyel trónra, 1648-ban már közel is jutva hozzá, s 1657-ben a lengyelországi aspirációk miatt rántva Erdélyt a rettentő bukásba. 1658 és 1662 közt Erdély ismét a
