Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

VIII. Tisztségviselő nemesség és hivatalnok-értelmiség a 16-17. századi erdélyi kormányhatóságokban

(lévén tisztségük lényegében alig több üres rangnál) ez leginkább feltételezhető volna: a kincstartókét és tizedfőarendatorokét, ott sem találjuk meg ezt a jelenséget. Még kevésbé a katonai főtisztségekben; Erdély, a másfél évszázad viharai közt, bővében van tapasztalt katonáknak. Az ellenkező pólus a szakképzett, értelmiségi műveltségi szintű és hivatalnok-gyakorlatú főrend vagy megyei nemes; ebbe a kategóriába lényegében csak a főrangú kancellárok és néhány országgyűlési és fejedelmi táblai elnök tartozik (az utóbbiak közt olyan különleges jelenség, mint az ítélőmesterséget is viselt Mikes Kelemen). A két pólus közt helyezkedik el a kormányhatósági tisztségviselő nemesség nagy többsége: a nem hivatalnok-értelmiségi tanácsurak és fejedelmi táblai ülnökök. A két hivatali rang viselői közt a tanácsuraknál feltételezünk kevesebb szakképzettséget, ott van a nagyobb szerepe az öröklött rangnak — bár nagy többségük törvényhatósági főtisztségeket is visel, s számosan megjárják előbb a táblai ülnökség iskoláját is. A fejedelmi tábla azonban békés időszakokban, a törvénykezés rendszeres működése idején mégiscsak évente 4—5 hónapot (a törvényszakokban s az országgyűlés alatt) rendszeresen funkcionáló szerv, eleve több szakképzettséget kíván — s ad is (ti. gyakorlatit), mint a fejedelmi tanács. Emlékeztessünk most arra: a fejedelmi tábla ülnök-névsorának elemzésénél (a Tholdalagiak és Káinokiak nagyarányú szereplése kapcsán) feltételeztük, hogy egyes birtokos családokban hagyomány az átlagosnál erősebb jogi képzettség. Ennek a tisztségviselő nemességnek a működési területe a kormányhatóságoknál eléggé elhatárolt. A fejedelmi táblai ülnökségnél rangban alacsonyabb tisztségekben ritkán találkozunk velük: a fiscalis directorok közt kivételképpen (s akkor is a 16. században, amikor a director még rangban a táblai ülnök felett áll), a kancelláriai titkárok közt csak olyan esetekben, amikor ez a titkárság mintegy a magasabb pálya előiskolája (Berzeviczy Márton, Kendy Sándor, Jósika István, Kovacsóczy István). De kis számban találjuk meg őket az ítélőmesterek közt is; az ítélőmesterség elsősorban a hivatalnok-értelmiségnek „fenntartott" pálya. A másik csoport, a kormányhatósági hivatalnok-értelmiség, már nagyobb hivatali rangskálán vándorolhat — ha képességei, felkészültsége s a helyzet lehetővé teszik. Ennek a hivatalnok-értelmiségnek ti. a legnagyobb része óhatatlanul lenn kell hogy maradjon a ranglétra legalsó fokain, a két kancellária írnokságában — vagy a kormányhatóságok nem túl széles körén kívül kell előmenetelt keresnie. A két kancellárián együttvéve, normális időszakokban, 30— 50 deák működését feltételezhetjük, s ezek számára az emelkedésre ott van 2—3 komornik deáki, ugyanannyi (vagy inkább kevesebb) kancelláriai titkári, néhány kincstári ügyészi, két (vagy egy) fiscalis directori, egy-két kincstári számvevői, egy praefectusi és két ítélőmesteri tisztség, s végezetül a kancelláriai deákok töredéke számára elérhető táblai ülnökség, tanácsuraság, kancellárság. Éppen a hivatalnokkarrierekről olvasható le a kormányhivatali rangok egy eléggé határozott listája. A hivatalnokpiramis legalján a két kancellária írnokai állnak; köztük a rangrend, a kezdeti korszak ingadozásai után, eléggé határozottan úgy alakul, hogy a kisebb kancellária deákjai alacsonyabb rangúak a nagyobbénál. Fölöttük a komornik deákok rangfokozata helyezkedik el, majd — jókora