Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

VIII. Tisztségviselő nemesség és hivatalnok-értelmiség a 16-17. századi erdélyi kormányhatóságokban

emelkedéssel — a fiscalis ügyészeké és kincstári számvevőké. E két rangfokozat közt nehéz sorrendet megállapítani, viselői továbbvezető útja ti. nem keresztezi egymást. Ugyanígy külön mozgási vonalakba esnek, s így rang tekintetében pontosan nem összemérhetők, de az előbbieknek felette állnak a fiscalis directorok és kancelláriai titkárok. Közéjük és a fejedelmi tábla ülnökei közé ékelődnek a rangsorban a praefectusok (nem egy olyan esetet ismerünk, amelyben a praefectus táblai ülnökséget is visel). Innen a rangrend egy ideig ismét egyértelmű (a fiscalis director és a táblai ülnök közti sorrend ismert változásától eltekintve): a fejedelmi tábla ülnökei következnek, majd az ítélőmesterek s a tanácsurak. A főméltóságok (kancellár, ország generálisa, országgyűlési és fejedelmi táblai elnök, kincstartó, főudvarmester) rangrendje, jeleztük, a tisztségek viselőinek konkrét hatalmi súlyától függ, általában azonban rangban legfelül az egymással rivalizáló kancellár és generális áll, utánuk pedig az országgyűlési elnök következik. Más kérdés persze az, hogy a felfelé törő hivatalnok-értelmiségi nem érinti ennek a lépcsőnek minden fokát emelkedése közben. Bizonyos lépcsőfokok kihagyhatok, hisz voltaképpen másunnan vezető utak állomásai. Arról már a kisebb kancellária írnok-névsorának elemzésénél szólottunk, hogy amennyiben valaki ezzel az indulással akar kormányhatósági pályán komolyabban emelkedni, az esetek jó 3/4ében a szorosabban vett jogászi pályán marad, hivatalnokkarrierjének végpontja az ítélőmesterség, fiscalis directorság, táblai ülnökség. A nagyobb kancellária deákságától a tanácsuraságig, kancellárságig ívelő karrierek egyes lépcsőfokai viszont szinte teljesen egyediek. A felfelé törő hivatalnok-értelmiségi közben lehet kancelláriai titkár, fiscalis director, táblai ülnök, ítélőmester — nincsenek kötelező lépcsőfokok. Vegyük a legnagyobb karriereket, a tanácsuraságig jutottakét. Sombori a nagyobb kancelláriai deákság után táblai ülnök, fiscalis director a tanácsuraság előtt. Berzeviczy Márton különleges eset, az ő hivatali pályája Magyarországon indul. Gálffynál a kancelláriai írnokság és a kincstartóság közti lépcsőfokok ismeretlenek. Gyulay Pál útjának különlegessége az, hogy pályájának egy jelentős szakaszában Báthori István lengyelországi kancelláriáján dolgozik; Kovacsóczy Farkasnál ez a szakasz csak pár év. Trauzner hivatali pályáján az első uralmi válság hagyja rajta a jegyeit. Péchi hirtelen emelkedését több éves félrevonulás követi, aztán a kancellári évek, börtön, újabb félrevonulás, per s a hosszú élet végén a nem teljesen tisztázott, de mindenképpen második vonalbeli szerep. Kassai István esete meg éppen különleges. Kancelláriai titkársága után mindjárt tanácsúrként említik — emellett azonban előbb fiscalis director, majd ítélőmester is, s 1634-től az ítélőmesterséggel együtt gyakorlatilag kancellár is. Lázár György útjának is megvan az a különlegessége, hogy ítélőmesterségét tanácsurasága alatt is megtartja. Székely László pedig éppen másfelől indul: első ismert kormányhatósági tisztsége a fejedelmi postamesterség. Ha tehát a rangrend lényegében érvényesül is a legnagyobb hivatali karrierekben, a felemelkedésnek nincsenek egységes típusai. Az azonban egységesen érvényes a hivatalnok-értelmiségi pályán magasra emelkedettekre, hogy helyzetük maximálisan veszélyeztetett. Gálffy, Gyulay, Kovacsóczy Farkas, Sarmasági, Péchi, Lázár György sorsa ismeretes. A régi •