Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

VIII. Tisztségviselő nemesség és hivatalnok-értelmiség a 16-17. századi erdélyi kormányhatóságokban

államkormányzatot, a 17. században a világi értelmiség elitjében feudális elemek válnak hangadókká, egyre kisebb részüknek van külföldön szerzett műveltsége, s egyre nagyobb súllyal esik latba a kiválasztásnál a születés. A 17. században a fejedelmi főhivatalok betöltői többnyire csak hivatalnokok. Jakó itt ismertetett megállapításaival szinte egészükben egyetérthetünk, legfeljebb a 16. és 17. század közti átváltással kapcsolatban raknánk cikkei lapszélére néhány kérdőjelet. A 16. századi kormányzati elitet nem látjuk annyira csak homo novusokból állónak, mint ő, bár a feltörők aránya valóban magas, s jóval nagyobb, mint a 17. században; a kancelláriában már Bethlen Gábor alatt jól érzékelhető változást nem a feudális visszaütés eredményének tartjuk, hanem elsősorban az ország elszegényedése, a tizenöt éves háború pusztításai következményének (amelyről, jegyezzük meg, éppen Jakó írt más tanulmányaiban) s a kormányzat ebből következő „takarékosságának", a csak-szakhivatalnok-elemek előretörésének; s a 17. századi világi értelmiségi elitet sem tartjuk annyira elütőnek a 16. századitól, mint ő (legalábbis társadalmi indulásában nem). Ezekhez a kutatásokhoz (amelyeket, ismételjük, csak a szűkebb témánkhoz tartozó részeikben s ott is csak a legfőbb vonásokban kívántunk most ismertetni) kapcsolódnánk mi is munkánk itt összegezendő eredményeivel. Hangsúlyozzuk: mi, témánk határai révén csak a kormányhatóságok hivatalnok-értelmiségéről beszélhetünk, s annak szakképzettségére, műveltségére nézve nem folytathattunk kutatásokat; kiindulópontunk az államapparátus volt, ebből a nézőpontból igyekeztünk megállapítani azt, ami látókörünkbe belefért. Másrészt viszont kitágítjuk a témát: nem pusztán a hivatalnok-értelmiségről beszélünk, hanem az államapparátus személyi állományának másik részéről, a tisztségviselő nemességről is. Tisztségviselő nemes és hivatalnok-értelmiség közt persze nincs éles határvonal. Indulhat egy kormányhatósági tisztviselő (gondoljuk Walkay András esetére) a megyei nemességből, pályája csúcsa is az, ami ennek a megyei nemesség legkülönb tisztségviselőié: a fejedelmi táblai ülnökség. Dobjuk azonban a mérleg másik serpenyőjébe azt, hogy évekig deákoskodik a két kancellárián, s még inkább irodalmi munkásságát — s inkább a másik kategóriába sorolnánk. S nem ő az egyetlen e téren. Az elvi határt így vonnánk meg: a tisztségviselő nemesség kategóriájába sorolnánk a kormányhatóságok személyi állományából azokat, akik elsősorban rendi rangállásuk révén jutnak bizonyos tisztségekre (bár jelezzük előre, többnyire nem minden szakértelem nélkül), a hivatalnok-értelmiség fogalma alá pedig azokat sorolnánk, akiknél elsősorban a szakképzettség eleme a döntő a tisztség elnyerésénél. Ebből mintegy következik az is, hogy ebbe az utóbbi kategóriába kerülnek a kormányhatósági hivatali ranglista alsó fokain állók szinte egészükben: a két kancellária írnokai, a komornik deákok, a fiscalis ügyészek —^ kancelláriai titkárok, fiscalis directorok, praefectusok rangállásától felfelé már nem ilyen egyértelmű a kép. Ami tehát a tisztségviselő nemességet illeti, elsőnek azt jegyezzük meg: a szakértelem, hivatali gyakorlat nélküli főtisztségviselő típusa már nem található meg a 16—17. századi Erdélyben. Még ha azok névsorát futjuk is végig, akiknél