Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

VII. Az országgyűlések

1675 derekán ugyanazokkal a kisebb rendekkel veretik meg, akiket 1674 őszén ő keltett fel Bánffy ellen. Béldi 1677—1678-i felkelésének leverése után pedig a rendek egészében helyeslik a fejedelem s hívei intézkedéseit, majd 1678 júniusában és októberében elítélik Béldiéket s pártjuk Erdélyben maradt vezetőit. 1678-tól a rendek nem okoznak többé gondot Apafinak. Mikor az 1685-től kezdődően sorozatosan fogatja perbe bukóban lévő riválisát, Thökölyt s annak híveit, ismét csak ellenkezés nélkül hozzák az ítéleteket. Végigtekintve a harc másfél százados menetén, úgy tűnik, hogy eléggé egyszerű hullám-mozgásról van szó: a fejedelem- vagy éppen dinasztia-változásokkor a rendek igyekeznek körülbástyázni jogaikat, s aztán a fejedelem többnyire rövid időn belül túlteszi magát e korlátozásokon. Egyeztessük azonban e hullám-mozgás menetét azzal, amit a korábbiakban a központi kormányszervekről elmondottunk; a rendek fel-fellélegzéseinek s aztán hosszú hallgatásainak határozott, bár csak a történeti adottságoknak megfelelően fejlett fejedelmi hatalom felel meg, az abszolutizmus felé haladás bizonyos jegyeivel. S a rendi megmozdulások nagyobb összefüggésben eleve reménytelenek. Ha a rendek elérik vagy megközelítik a főhatalmat, ez sohasem az ő győzelmük. 1594ben a főhatalomért küzdő főúri párt exponensét segítik hatalomra, 1674-ben Béldi Pált. Tartósabb rendi uralom nem valósulhat meg a 16—17. századi Erdélyben. Csak rendi közjátékok lehetségesek. S elsődlegesen azért nem lehet szó erről a tartós rendi uralomról, mert a 16—17. századi erdélyi fejedelmi hatalom is a hadseregre épül (mélyebbre tekintve persze azokra az eszközökre, amelyekkel ezt fenntartják, ill. arra a jogrendre, amely a hadsereggel való rendelkezést eléggé akadálytalanul biztosítja a fejedelemnek), rendi felügyelet és irányítás alatt álló hadsereg fenntartása pedig lehetetlen a kor Erdélyében. Hiába könnyítenék meg időnként a külpolitikai tényezők is a rendi akciókat. Gondoljunk most olyan dátumokra, mint 1571 (Báthori István fejedelemségének kényes nemzetközi státusa), 1588, 1593—1594, 1607, 1630, 1649—1650. Mindez nem elég ahhoz, hogy kellő támaszt adjon a rendi törekvéseknek. Hol jelöljük ki a 16—17. századi erdélyi országgyűlések helyét az európai rendi fejlődésben? Úgy hisszük: a kialakult rendiség legfejletlenebb típusú országgyűléseinek tekinthetjük őket — de már a kialakult rendiség jelenségeinek.

1 1 Munkánk e része Az erdélyi fejedelemség korának országgyűlései című monográfiánk (Bp. 1976.) rövid kivonata; ezért nem tartottuk szükségesnek itt az ott részletesen idézett bizonyító anyag felsorakoztatását. JEGYZETEK