Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

VII. Az országgyűlések

intencióra teszi ezt; külföldi követeket csak rendkívüli esetekben fogad (akkor is esetleg csak a fejedelem álláspontjának támogatására) — s becikkelyezheti a fejedelmi diplomácia eredményeit, különleges ügyekben felhatalmazást adhat a fejedelemnek. Az országgyűlés (korábban is jeleztük már) Erdély felsőbíróságainak egyike. Bíráskodásának legnagyobb részét nota- vagy felségsértési perek teszik, e perek pedig általában az uralkodói hatalom erősítésére szolgálnak — részben még a notaítéletek feloldásának is ez a funkciója. A hamispénz-verőket fejedelmi jog megsértése miatt ítéli el az országgyűlés. Bizonyos más, súlyos bűncselekményekben is ítélkezhet a gyűlés (vérfertőzés, paráznaság, boszorkányság, férjgyilkosság, bigámia, mérgezés); ha ezeknek az ügyeknek bármiféle politikai vonatkozása van, a gyűlés bíráskodása ismét csak fejedelmi érdekeket szolgál. Ugyanez áll a rendek elé kerülő vagyonjogi perekre is. Bizonyos nehéz helyzetekben pedig (1660 október— novembere, 1661 első fele) a gyűlés a fejedelemnek ad felhatalmazást az országgyűlés bíráskodása elé tartozó kérdésekben. (Nem ilyen egyértelmű a dolog a száműzetési ítéleteknél és diffamatio-pereknél, de ezek sem billentik a rendek javára a mérleget.) Az országgyűlés jogkörének elemzésénél említsük meg végül: a gyűlés (ha nem is gyakran, de a legfontosabb országos ügyekben) át is ruházza jogkörét a fejedelmekre, ill. arra és tanácsára vagy csak az utóbbira. Ismét csak az országgyűlés-történetek általánosan bevett gyakorlatához tartva magunkat, végezetül tekintsük át az országgyűlés egész szerepét az ország politikai életében. Mit tükröz az országgyűlés máslél százados története fejedelmi hatalom és rendiség harcából? Figyelmen kívül hagyva most az 1540 és 1551 közti jó egy évtizedet, amelyben Izabella és Fráter György kettős hatalmával kell számolni (harmadikul még hozzájuk vehetjük Petrovics Péter inkább territoriális hatalmát), 1556-tól kezdjük az elemzést. 1556 és kb. 1558 közt van némi rendi felerősödés, utána a királyi hatalomé a szó. 1571-ben (nem mindjárt János Zsigmond halála után, mert a székelység felzendülése miatt szükség van a fejedelmi hatalom megerősítésére, hanem csak az év végén) nagyarányú törvényalkotó tevékenység jelzi a rendek ambícióit — de azért a fejedelem eléri külügyi felségjogai biztosítását, törvényt hozat Csáky Mihály elszámoltatásáról és Huszt ügyéről, felhatalmazást kap biztosok kiküldésére az árszabás dolgában. Innen kezdve azonban teljes a fejedelmi erőfölény konszolidációja (rutin-országgyűlések vagy olyanok, mint az 1573. októberi, amely először nótázza meg Békést, eltiltja a pártoskodást, megerősíti a fejedelem külügyi felségjogait, vagy éppen az 1575. július—augusztusi gyűlés, a kerelőszentpáli győzelem árnyékában — vagy a fejedelmi hatalom nem ily egyszerre-jelentős, de együttesen mégis sokat tevő erőgyarapodásai). Báthori Zsigmond kiskorú fejedelemsége sem jelent változást ezen az állapoton; 1581 és 1588 közt az országgyűlések alaptematikája: adó, hadikészültség, Várad építése, cirkálás, jobbágykeresés — s emellé néhány, az erőviszonyokon nem változtató egyéb törvény csatlakozik gyűlésenként. 26 Trócsányi 401