Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

VII. Az országgyűlések

szavaztatni a rendekkel — abból, amit gondos előzetes mérlegelés után egyáltalán proponál. Ha a fejedelmi és rendi kezdeményezésre létrejött törvényeket vetjük egybe, az eredmény ugyanez lesz. A fejedelmi tisztséggel kapcsolatban a rendek önmagukban egyáltalán nem kezdeményeznek törvényt. A rendi jogokat általában szabályozó törvények közül a legjelentősebbek a fejedelemtől indulnak ki; a rendek nagy mennyiségű ilyen törvényt hoznak ugyan, de helyi kiváltságokról, jogokról, a nemesi sóról, a jobbágyrepetitióról, a tizedről, helyi határvitákról. A vallásügyben ismét nagy a fejedelmi kezdeményezés fölénye. Az adóügyben általában a fejedelem kezdeményez, a rendeknek elsősorban helyi jellegű rendelkezésekre telik; a hadügyi törvények közül az elvi fontosságúak ismét csak a fejedelem kezdeményezésére születnek. A kormányzat többi ügyeit tárgyazó törvényhozásban csak olyan kérdésekben találunk nagy rendi túlsúlyt, mint a nyomfelvétel, postálkodás, gazdálkodás kérdéscsoportja; az árszabályozás és pénzforgalom ügyében viszont a fejedelmi hatalomé a fölény. A kincstári vonatkozású törvényeknél is a fejedelem oldalára billen a mérleg: a kincstári javak visszaszerzését előíró törvények az egyik serpenyőben, helyi túlkapások eltörlése stb. a másikban. A bíráskodás terén az egyik oldalon a perjogi kódex összeállítása, a törvényszakok meghatározása áll, a másikon részintézkedések. A külügyek vonatkozásában is a fejedelemé a túlsúly. Térjünk most rá arra a kérdéskomplexumra, amely az országgyűlés-történetek hagyományos szerkezetében a gyűlés működése után következik: az országgyűlés jogkörére. A törvényalkotó tevékenység bizonyos vonatkozásairól (ki mit kezdeményez, s milyen eredménnyel) az imént már szólottunk. Most vizsgáljuk meg a fejedelmi kor nagyarányú törvényanyagát abból a szempontból: mit fog át a szabályozandó (és szabályozható) ügyekből? A fejedelmi hatalmat a lényeges kérdésekben gyakorlatilag alig korlátozza: a konszolidálódott fejedelmek nem tartják be conditióikat, a szorosabban a fejedelem jogkörébe tartozó ügyekben (hadügy, pénzügy) a törvényalkotás eléggé korlátozott. Az adót a rendek (egyetlen komolyabb adómegtagadás kivételével) megszavazzák, felhasználásába nem szólnak bele. Háború és béke kérdésében a fejedelem dönt, az ő kezében van a hadsereg, a hadkiállítást nem tagadják meg a rendek, a hadszervezet kérdéseit is alig szabályozzák, a végvári hálózat a fejedelem kezében van. A kincstári jövedelmekre csak kivételképpen terjed ki ellenőrzésük. A fejedelem rendkívüli esettől eltekintve maga választja meg a tanácsurakat, ő nevezi ki a főispánokat. Az ő kezében van a rendészet (az ő katonasága látja el), a postaügy, az árszabályozás és árellenőrzés, szabad akarata szerint hoz létre monopóliumokat, az egyházon keresztül ő tartja kézben az iskolaügyet, a bíráskodás felső fokon szintén a fejedelmi tábla, ill. tanács kezébe fut össze. A gyűlés külügyi jogköre aránytalanul kevésbé jelentős, mint a törvényalkotó — mennyiségében és tényleges súlyában egyaránt. Külpolitikai levelezést általában csak a fejedelem lépéseinek nyomatékául folytat; ha követküldésre formai befolyása van, akkor vagy jóváhagyja a fejedelem intézkedését, vagy azt hatalmazza fel eljárásra, vagy vele együtt küld követeket, vagy kifejezett fejedelmi