Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

IV. A központi kormányzat egyéb szervei

Barcsainak egészen újonnan kellett felszerelnie udvari hadát, de udvartartását stb. is) — a lényeg az, hogy az adóval ő rendelkezett, bármilyen szervezeten át is került hozzá. Formák s lényeg ilyen ellentmondása még inkább jellemző az ötödik korszakra, Apafi idejére. Igyekeztünk pontosan nyomon kísérni a rendi formákat (választott perceptorok, inspectorok). Ezek a formák azonban nem változtatják a központi adópénztárat rendi jellegűvé. Sem a perceptor, sem az inspectorok nem rendelkeznek az adóval, annak hovafordítása a hagyományok szerint történik, Erdély külpolitikai helyzete által meghatározott szükségletekre (amelyeknek jórészt még mértéke is adva van). S kik a személyek, akik ezt a formailag rendi adóigazgatást viszik? Az inspectorok valamennyien tanácsurak. A fejedelmi tanácson belüli pártcsoportosulásoknak azonban (amíg egyáltalán lehetségesek ilyen csoportosulások) nincs befolyása az adóval való rendelkezésre: 1672-ben a két ellenpárthoz tartozó Bethlen János és Farkas közömbösíti egymást, a Hallereknek nincs ehhez súlya (1676 végén különösen nincs). Amikor pedig már nincsenek szembenálló főúri pártok, akkor nincs is értelme politikai jelentőségét keresni X vagy Y inspectorságának — különösen mert az inspectori tisztségben szakadatlanul váltják egymást a, tanácsurak. A perceptorok névsora pedig ismét nem olyan tanulságokkal szolgál, mintha e korban és területen rendi uralom erősödnék meg. Az országos adófőpénztárnokok Apafi-kori névsorából öt név emelkedik ki: Budai Péteré, Sárosi Jánosné, Lipcsei Györgyé, Kovács Istváné és Ugrón Ferencé. Különítsük el most közülük Kovács Istvánt; az ő egyéb területen futott pályája egyelőre ismeretlen (s ily gyakori névnél merész dolog is volna feltevésekbe bocsátkozni). A többiek közül Budai Péter alulról feltörő ember, karrierje során az adófőpénztárnokság előtt havasalföldi szolgálatban áll, később üzleti vállalkozó — korai polgári értelmiségi figura, kelet-közép-európai változatban. Sárosi János pályája adóügyi megbízatásaitól ismeretes, onnan kezdve azonban nehéz diplomáciai feladatok egész sorának megoldásán át emelkedik az ítélőmesterségig. Lipcsei György a kincstári igazgatás számos funkcióját tölti be, míg az adófőpénztárnokságig jut; Budai Péter-szerű karrier az övé is. Nos, ha Sárosinál némi óvatossággal feltételezhetjük a középnemesi származást, Ugrón már székely főrend, de a székely arisztokráciának a legjobb esetben is csak a második vonalából; neki is saját hivatali tevékenységére van szüksége, ha valamire akar jutni — ahová beleszületett, az rangnak elég szerény. Négy főpénztárnokunk közül egyik sem rendi hatalmasság. Polgárikisnemesi, tán középnemesi sorból induló személyek ők, az egy Ugrón kivételével, de még annak is ugyanúgy rátermettségére, szakértelmére, buzgalmára van szükség a feljebbjutáshoz. Nem a rendek főpénztárnokai ők sem, hanem a fejedelmi kormányzatban érvényesülést remélő s elérő személyek (Ugrón Ferenc is a fejedelmi tábla ülnöke már 1687-ben) vagy hivatalvállalásra és szabad üzleti vállalkozásra egyaránt kapható szabad polgári értelmiségi elemek.