Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)
III. A fejedelmi kancellária
eredménytelennek. Bármilyen is a bírói parancsok és missilis rendeletek aránya a kancelláriai gyakorlatban, a nóvumot mindenképpen elsősorban az utóbbiak jelentik. A 16—17. századi erdélyi perjogfejlödéstörténete még eléggé feltáratlan, de azt azért kimondhatjuk, hogy ez a perjog s a hozzá fűződő hagyományos okleveles gyakorlat keveset változik a 150 év alatt. A missilis rendeletek esetében maga az a tény jelent érdemi nóvumot, hogy a fejedelmi hatalom így, kívülről, a hagyományos formák félretételével avatkozik bele a bíráskodás menetébe. Persze, ez a beavatkozás az ismert esetek nagy százalékában csak a per megindítását vagy vitelének sürgetését célozza, nem annyira a perfolyamat egyes részleteit. De mégis van egy „külső" erő: a fejedelmi hatalom mint ellenőrző szerv. S gondoljunk azért olyan momentumokra, mint a törvénykezésben történt hibás lépéseknek még a szabályos fellebbezés előtti korrekciója (letartóztatások, arestumok feloldása, kezességből kibocsátás), ügyvéd biztosítása a különben védtelenül maradó félnek. Félreértés ne essék: a kancellária beavatkozása elsősorban a törvények érvényesülését szolgálja, nem a fejedelmi önkény érvényesítését a törvények rovására. De így is, hangsúlyozzuk, a hagyományos bíráskodási szervezeten kívülálló erőről van szó. Ez adja ennek a bíráskodási hatáskörnek a jelentőségét. 6, A KANCELLÁRIA KÜLÜGYI HATÁSKÖRE Nem lenne teljes a kancelláriáról alkotott képünk, ha röviden nem emlékeznénk meg külügyi hatásköréről. A külügyek intézése szorosan vett fejedelmi jogkör, a fejedelem kancelláriáján át gyakorolja ezt. Jegyezzük meg: diplomáciai levelezést nem csak a fejedelem folytat. Kelnek diplomáciai iratok a rendek nevében is. Ezek azonban az esetek nagy többségében a fejedelem intenciójára, egyenes utasítására vagy legalábbis tudtával készülnek, nem tekinthetők a fejedelmi hatalomtól független, önálló külpolitikai tevékenységnek. S folytatnak egyes határszéli főtisztek (elsősorban a váradi főkapitányok, lugosi és karánsebesi bánok, de egyes székely főtisztek is v ,az 1670-es években Teleki Mihály mint huszti és kővári főkapitány) hivatali levelezést a szomszéd ország határszéli főtisztjeivel vagy néha egyéb méltóságaival is, ezt azonban általában a fejedelem felhatalmazása vagy egyenes utasítása alapján teszik, a vett leveleket felterjesztik a kancelláriához, utasítást kérnek a válaszra nézve, vagy (ha sürgősen kellett válaszolniuk) a hozzájuk érkezett levelet s válaszuk fogalmazványát együttesen küldik fel. A kancellária külügyi hatásköre olyan elemzésének azonban, amilyet a közigazgatási, kincstári, hadügyi és bíráskodási hatáskörnél végeztünk, nem látjuk értelmét. Az elsorolt hatáskörök analízise véleményünk szerint elárult egyet-mást a kormányzat jellegéről: mire s hogy, milyen mértékben terjeszti ki ellenőrzését. A külügyek esetében ilyesmiről nem lehet szó — vagy csak nagyon kis arányban. A diplomáciai tevékenység más országok tevékenységének függvénye még nagyhatalmak esetében is; a 16—17. századi Erdély tekintetében ez még fokozottabban érvényesül. S az, hogy e tevékenység során mely kérdések merülnek fel, az egyrészt nem csak az erdélyi féltől függ, másrészt a diplomáciai érintkezés 16—17. századi
