Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

I. A fejedelmi tanács

Amikor pedig sor kerül az Approbatae Constitutiones kidolgozására és megerősítésére, abba Báthori Gáborétól kezdve változatlan szöveggel kerülnek bele az egyes fejedelmek egymástól nemegyszer elütő conditiói (Brandenburgi Kataliné is); a sor élére azonban Rákóczi Zsigmond 1607-i választási esküje kerül, nem az 1607. februári törvények. Az Approbata szerkesztői némileg tabuként kezelik a fejedelmi hatalmat; a nagyjelentőségű törvénykönyv a tanács korábban igen általánosan megfogalmazott jogállásában nem hoz változást., Annál inkább hoz (majd látni fogjuk: milyen tényleges hatállyal) a II. Rákóczi György 1657-i lengyelországi kudarca után kezdődő nagy uralmi válság. Az 1657. évi nagy rendi felbuzdulás (amelynek persze alapvetően külpolitikai előfeltételei vannak) főrendi uralmat hozna be: Rhédei Ferenc conditiói szerint az országgyűlés választja a fejedelmi tanácsot, a fejedelem nem intézhet érdemi ügyeket, nem oszthat főtisztségeket, nem fogadhat országos ügyben érkezett külföldi követséget tanácsa nélkül, a portáról a fejedelem számára kérendő atnámé formáját is a tanács határozza meg, ennek „tetszéséből" jelölné meg a fejedelem az országos jövedelmek kiadásának módját, a fejedelem és az országgyűlés által választott thesaurarius tisztét üresedés esetén tanácsi határozat alapján kell újra betölteni. Rhédei (ismeretesen feltételes) uralma még három hónapig se tart; II. Rákóczi György 1658 elején visszafoglalja trónját. 1658 őszén viszont már a török ad új fejedelmet Erdélynek, Barcsai Ákos személyében; conditiói a fejedelmi tanácsot illetően a Rhédei Ferencnek szabott conditiókat ismétlik meg. A tanács vonatkozásában ugyanezekkel a conditiókkal indul a Barcsait fegyverrel eltávolító Kemény János is; Apafi conditióiban viszont még a tanácsot illető szigorítás is van: a fejedelem ne követeljen magának s tanácsának felhatalmazást (a dolog indoka a Keménynek és tanácsának adott felhatalmazás következménye: a trónját békés egyezséggel átadó Barcsai lemészároltatása). Apafi már az 1662. márciusi országgyűlésen kéri a conditiók két pontjának (a felhatalmazásra vonatkozónak s annak, amely szerint csak tanácsa jelenlétében tárgyalhat külföldi követséggel) megváltoztatását; a rendek elutasító választ adnak. Ennyi található a tanács hatáskörét illetően a 150 év egyébként nagyarányú erdélyi törvényhozásának kifejezetten e tárgyra vonatkozó alkotásaiban. A tanács tagjainak kiválasztásáról sűrűbben csak a fejedelemség kialakulásának első viharos . évtizedeiben hoznak törvényeket. Az első ilyen, az 1542. márciusi törvény, a helytartó (Fráter György) tanácsába választ 1—1 személyt minden erdélyi magyar megyéből (a magyarországiakból nem), 7 személyt a szász székekből (a szebeni, segesvári, brassai és besztercei királybírót; a további 3 személy kijelölését a szász natióra bízza) s 7-et a székelyek közül (azok maguk választják meg őket). Egy személy a gyulafehérvári káptalant képviselte ebben a tanácsban. 1548 májusában újabb törvény (II. tc.) szabályozza a helytartói tanács választását (minden natióból 4 személyt delegálnak Fráter György mellé; a magyar natióbeliek közé számít a katolikus vikárius is). Ismét csak helytartói tanács — de most már Petrovics Péteré — választásáról szól az 1556. márciusi törvény (az egyes natiókból 2—2 személy alkotja ezt a tanácsot). Innentől azonban 1658 januárjáig nincs szó arról, hogy a rendek választanának tanácsurakat — s az egyszeri 1658-i alkalom után se. Az