Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

II. A deputatiók (delegatiók)

szerszámos lovat Carafának (s 100 aranyat titkárának, akinek egy lovat mindjárt adat is) annak fejében, hogy a tábornok vagy vigye ki Erdély határszéléről a hadakat, vagy legalábbis beljebb ne nyomuljon velük, s ne viselkedjék ellenségképpen. 115 Február 23-án azonban a deputatio már tekintélyes és népes bizottságot kell hogy küldjön Kolozsvárra a Carafával való tárgyalásokra.

116 A tárgyalások folyamányaképpen küld ki a fejedelem és a deputatio biztosokat az egyes törvényhatóságokban a császári hadak által tett károk, kihágások kivizsgálására.

117 Rövidesen azonban már Scherffenberggel kell alkudozni. Májusban még megpróbálnak „keménykedni". Protestálnak nála arról, hogy hadait tartsa fegyelemben, különben ellenségeskedésnek veszik eljárását.

118 Rövidesen kiderül, hogy a két fél más pozícióból kell hogy tárgyaljon, s másról van szó. A császári tábornok június 2-án, árpástói táborából, hűségnyilatkozatot követel a fejedelemtől a császárnak, Kolozsvárba és Dévába császári őrség bevételét, egyben pedig jelentős mennyiségű élést, engedélyt a markotányosoknak élés készpénzen való vásárlására is (s a táborába való élésfelhozatal biztosítását), az ellenség hadmozdulatainak jelzését, útlevelet követeinek és kémjeinek (ezt az erdélyi követeknek is ígéri), elfogott katonái visszaadását (viszonzásul a kihágások elkövetőinek büntetését ígérve). Feltételei elfogadása esetén — írja — kész kivonulni Erdélyből, ellenkező esetben azonban kénytelen más eszközökhöz nyúlni.

119 A deputatio június 7-én kibővített ülésen tárgyalja Scherffenberg követeléseit. Részt vesznek rajta a magyar megyék egy részének követei — Kraszna, KözépSzolnok, Hunyad és Zaránd megye követei nincsenek jelen —, a székely székekéi Aranyosszék kivételével s az egyébként is képviselt Szebenszéken kívül Segesvárszék, Brassóvidék, Medgyesszék és Besztercevidék követei s rajtuk kívül számos olyan, az 1680-as évek második felében már főrendnek számító személy, aki nem tagja a deputatiónak. Csak Kolozsvár és Déva átadásáról való szavazásuknak van nyoma. Senki sem hajlandó hozzájárulni a császári őrség befogadásához a két erősségbe. A jelenlevők nagy többsége az egyszerű elutasítás álláspontjára helyezkedik. Csak Bethlen Miklós foglal állást úgy, hogy az erősségek átadását el kell utasítani, minden másról azonban tárgyalni kell, s a megállapodást Bécsbe kell felterjeszteni jóváhagyásra, annak leérkezéséig nem kell végrehajtani. Bethlen Gergely pedig (s vele feltehetően

120 Haller Pál, Naláczi István, Inczédi György és Kabos Gábor is) úgy gondolja: minden lehetőt meg kellene kísérelni, hogy Scherffenberg tegyen le a követeléséről.

121 Az eredmény persze végül is az, hogy élést adni kell a császári hadaknak,

122 a deputatio pedig kötetnyit levelezhet Scherffenberggel, í 11 _ hozzá küldött követeivel, Gyulay Ferenccel meg Bethlen Miklóssal és társaivá!.

123 Scherffenberg elvonulása után is csak pár hónapig nem kell a deputatiónak e kérdéssel foglalkoznia. November 8-án már arról határoz, hogy amennyiben Carafa Szatmár tájára jön, Apafi idejében küldjön hozzá követet. Egyben viszont utasítja a máramarosi és kővári vicetiszteket: a császári hadak tisztjeivel se közvetlenül, se követek útján ne tárgyaljanak, hanem követeléseiket jelentsék Apafinak és főgenerálisának, s várják meg döntésüket.

124 November 27—28-án újból egy sor ilyen kérdésben határoz a szerv. Továbbra is próbál a „megnyerés" ősi