Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

Bevezetés

egészében valóban jelentős érdemeket szerzett) Olosz Ferencnek a fejedelemhez intézett jelentéssorozata — havonta 4-5, feltehetően ez is a teljes anyag. Rendelkezésünkre áll tehát egy eléggé jelentős arányú és meglehetősen egyenlőtlen elosztású hivatali levelezésanyag. Abban csak bizonyos mértékig lehet törvényszerűségeket felfedezni, hogy mi miért maradt meg belőle s miért nem. Az látható, hogy a területi igazgatás szervei lehetőleg minden olyan rendeletet megőriztek, amelyre valamely számadásnál szükségük volt (ezek jó részének szövegében is szerepelt az utasítás, hogy a címzett maga igazolására tartsa meg őket), s a kortársak és az utókor némi érzékelhető respektussal kezelte a fejedelmek (különösen a jelentősebbek) rendelkezéseit (olyan országos hatóságokéit, amelyeknek rendeleteit nem a fejedelem írta alá, már kevésbé). Persze, ezek a szempontok sem érvényesültek következetesen. Az pedig, hogy válságos időszakokban vagy egyszerűen hanyagságból (kortársakétól s az utókorétól egyaránt) mi pusztult el a fejedelmi kormányhatóságok levéltáraiból, ill. azon szervekéből, amelyek anyagából mint tükörből igyekeztünk rekonstrukciónkat elvégezni, igen nagy mértékben a véletlen függvénye volt. Ez az anyag még így is alkalmas arra, hogy a fejedelmi kormányhatóságok hatáskörét, ügykörök szerint, kielemezzük belőle. Ami pedig e hatóságok szervezetét, személyi összetételét illeti, ott nemcsak hogy tiszti cím/árak, de a 18. századi erdélyi kormányhatóságoknál szokásos személyzeti feljegyzési könyvek (,,album"-ok stb.) sem állván rendelkezésünkre, a mozaikszerkesztő aprómunkát kellett módszerünknek választanunk. E tekintetben természetesen egészen más követelményeket állíthattunk magunk elé, mint a hivatali levelezésanyag rekonstrukciójánál ; reméljük, hogy a hatóságok személyzetéről adott képünk lényegében teljes. A szervek ügyintézését illetően, az instructiók erre vonatkozó adalékain túl, az ügyintézési feljegyzések, a rendelet- vagy oklevélszövegek utalásai voltak segítségünkre — a korszak különböző részeiből különböző mértékben. Ilyen természetű adataink mindenesetre akkora különbséget mutatnak az egyes időszakok igazgatásának nívója közt, hogy e vonatkozásban sokkal kevésbé merünk majd általánosítani, mint a hatáskörelemzéseknél fogjuk. Azt természetesen le kell szögeznünk: a központi kormányzat szervei fejedelmi hatóságok, működésük jogforrása a fejedelmi hatalom. (Ahol ettől némileg eltérő jelenségről van szó, azt kellő nyomatékkal jelezzük is majd elemzéseinkben.) Annak viszont nem láttuk értelmét, hogy a fejedelmi hatalmat elvontan, az ezt körülíró törvénycikkekből határozzuk meg. Ez módszerünkből következik. Mi a fejedelmi hatalomnak a kormányzatban való megnyilvánulásait vizsgáljuk, mert véleményünk szerint a fejedelmi hatalomról is így alkothatunk reálisabb, árnyaltabb képet. # Olvasónk ítélje meg a továbbiak alapján: mennyire eredményes az általunk választott módszer. Mi az előbbiekben is hangsúlyoztuk: az a módszerbeli felfogás, hogy a közigazgatás-történeti kutatásban túl kell menni az instructio-szinten, az Országos Levéltár 1867 előtti központi kormányhatósági osztálya tudományos munkatársainak kollektív műhelymunkájában alakult ki. Az a meggondolás pedig,