Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)
Bevezetés
hogy egy fondot „tükörből" rekonstruáljunk, minden levéltáros vagy gyakorlottabb kutató számára kézenfekvő kell hogy legyen. Szeretnénk remélni azonban, hogy kísérletünk módszertani szempontból sem érdektelen — talán a magyar szakirodalom keretein túl is. Elsősorban Kelet-Európára gondolunk. KeletEurópa nem egy országának történészei kerülhetnek szembe hasonló gondokkal közigazgatás-történeti kutatásaik során, mint amilyenekkel mi szembekerültünk: a kormányhatósági instructiók szűk voltával vagy épp teljes hiányával, kormányhatósági fondok töredékekben fennmaradásával vagy épp teljes hiányával. Módszertani kísérletünk, arányaihoz képest, talán számukra is jelent valamit. Ezzel kapcsolatban térjünk ki rá: felmerülhet az igény, hogy munkánk során annak eredményeit vessük egybe a korszak más kelet-közép-európai kormányzataival. Feladatunk egyszerűnek tűnik, hiszen összehasonlításról csak néhány országgal lehet szó. A Habsburg-birodalom egészével éppolyan kézenfekvő okokból esik el az összehasonlítás lehetősége, mint a Török Birodalommal — de lényegében ugyanilyen kézenfekvő az is, hogy Lengyel- és Oroszország egészével sem lenne reális az összehasonlítás. Marad a királyi Magyarország, ül. a két román fejedelemség kormányzata. Nos, az elsőnek Ember Győző sokszor említett összefoglalása utáni újrafeldolgozása még épp hogy megindult (az 1526 és 1686 közti kor kincstári igazgatásáról készült monográfia); kéziratban készen áll egy résztéma, az Eszterházy Pál kori nádori hivatal történetének feldolgozása. A két román fejedelemség vonatkozásában pedig archontológiai kutatásokról tudunk — olyan összefoglaló közigazgatás-történetről nem, amely ilyen összehasonlításhoz alapul szolgálhatna. Elégedjünk meg hát most azzal, hogy magunk nyújtjuk át munkánkat jövendő összehasonlítások alapjául is. Érintenünk kell végül még néhány olyan kérdést, amelyek a kormányzat minden szervénél egyaránt felmerülnének, vagy amelyekről jeleznünk kell: részletes elemzésüket nem tartottuk feladatunknak. Elsőnek véve a fejedelmi kormányzat területi illetékességi körének kérdését, csak röviden utalunk az 1540 és 1690 közti Erdély legfontosabb területi változásaira. (A kérdés részletes elemzését Lukinich Imre végezte el. 29 ) A korszak kezdetén, 1541ben, II. Szolimán állásfoglalása szerint az általa János Zsigmondnak átengedett országrész Erdélyt, a Tiszántúlt, Kassa vidékét és az Északkeleti Felvidék megyéit foglalja magában. Valójában ebből a területből egyértelműen János Zsigmond kezén csak a tulajdonképpeni Erdély van, s a temesi bánság meg Arad, Zaránd, Csanád és Békés megye, számos más terület hovatartozása bizonytalan vagy I. Ferdinándnak hódol. Az 1570-ig terjedő időszakban az erdélyi uralkodó kiszorul az Északkeleti Felvidékről, amely Habsburg-kézre jut, a török pedig elfoglalja a temesi bánságot (ebből Lúgos és Karánsebes vidékét, a későbbi lugosi és karánsebesi bánságot, 1554-ben visszaadja Petrovics Péternek), Lippát s vele Arad megyét. Gyula elestével hódoltsági területté válik Békés megye is. 1570-ben Erdély területe a Habsburg-királysággal szemben pontosan elhatárolódik. Kelet-Magyarország területéből Bihar, Kraszna, Közép-Szolnok és Máramaros megye Erdélyhez tartozik, s a Habsburg-király hallgatólagosan lemond Zaránd megyéről s a lugosi
