Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 6. Budapest, 1980)

Bevezetés

fejedelemség megszervezésekor a keleti magyar királyság ideszorult szakemberei indítják meg, a fejlődés csak bizonyos elemeiben a vajdai igazgatás folytatása.

24 Dolgozata jelenik meg a dézsma fejedelemség kori adminisztrációjáról.

25 Nagy fontosságúnak tartjuk az erdélyi értelmiség kialakulásáról írt cikkeit; ezekkel munkánk megfelelő fejezeteiben bővebben foglalkozunk. Jakó munkái mellett meg kell említsük Bónis György és Valentiny Antal közös munkáját, Jacobinus János kancellár formuláskönyvének kiadását.

26 A munka bevezetése a brassói csatatéren veszett kancellár életrajzát is tartalmazza. E sorok írásának napjaiban látott napvilágot Szabó György Gyulay Pálról írt kismonográfiája.

27 Munkánk közvetlen elődje, Ember Győző közigazgatás-történeti összefoglalója tárgyalását azzal zártuk, hogy egyrészt az instructio-szint elérése mint a közigazgatás-történeti kutatás módszertani alapkövetelménye meghaladott, s az instructio-szintű kutatás a fejedelmi kori Erdély kormányhatóságai esetében amúgy is csak nagyon korlátozott eredményekre vezetne. A fejedelmi kori erdélyi kormányhatóságoknak instructiói eléggé korlátozott számban maradtak fenn. Ahhoz, hogy tárgyunkat ezeken túlmenően vizsgálhassuk, a kormányhatósági fondoknak kellene rendelkezésünkre állniuk; mint az előzőkben jeleztük, az Országos Levéltár ismertető leltárkészítési munkálatainál instructiók nemlétében magukról a fondokról „olvastuk le" a fondképzők szervezetét és hatáskörét, Hl. a fond anyagán ellenőriztük az instructiók érvényesülését. Ehhez azonban a fejedelmi kori Erdély kormányhatósági fondjainak kellene rendelkezésünkre állniok; azok viszont, mint ismeretes, csak töredékekben maradtak fenn, a két országos levéltárfunkciót betöltő hiteleshelyi levéltárban (Gyulafehérvári Káptalan, ill. Kolozsmonostori Konvent Országos Levéltára), későbbi kormányhatóságok levéltáraiban, családi levéltárakban, vagy a legkülönbözőbb, gyakran nem is éppen törvényes úton létrejött magángyűjteményekben (amelyek aztán közgyűjteményekbe kerültek). Ezek a töredékek ugyan önmagukban sem érdektelenek, de azzal az eredménnyel, amit pusztán ezek vizsgálatával érhettünk volna el, nem elégedhettünk meg. A fondrekonstrukciót, e töredékek vizsgálatán túlmenően, más eszközökkel kellett folytatnunk. Megoldásul olyan módszerhez folyamodtunk, amely minden levéltári kutatásban (vagy egyáltalán levéltári munkában) járatos személy számára Kolumbusz tojása kell hogy legyen: a fejedelmi kormányhatósági fondok „tükörből való" rekonstrukciójához. Azt minden gyakorló levéltárosnak tudnia kell, hogy amennyiben egy hatóság hivatali levelezéséből hiányzik egy odaérkezett irat, azt fogalmazványként a küldő természetes vagy jogi személy fondjában kell keresse — s fordítva is: a hiányzó fogalmazványt a címzett fondjában mint odaérkezett iratot. Meg kellett tehát kísérelni a 16—17. századi erdélyi fejedelmi kormányhatósági fondok ily rekonstrukcióját: ami a kormányhatósági anyagból hiányzik mint fogalmazvány, az megmaradhatott egy megye, város, család, egyházi szerv stb. levéltárában mint odaérkezett fejedelmi (vagy fejedelmi főtiszti) rendelet; ezekben viszont fogalmazványban (vagy hátirattal visszaküldött folyamodványtisztázatI I