A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 5. Budapest, 1980)
X. A nagybirtokkormányzat jellemzése
A polgári ügyek közül a birtokkormányzati szerveket elsősorban a hagyatéki, háramlási ügyek, a jobbágyok egymás közti osztályos perei, a pénzügyletekből adódó követelések, az ingatlanforgalom, a szerződések jóváhagyása és a zálogügyletek foglalkoztatták. A földesúr a magvaszakadt s végrendelet nélkül elhalt, hűtlenségben vagy felségsértésben bűnös jobbágy összes szerzett javaiban és ingóságaiban örökölt. Az öröklést a Hármaskönyv és az 1715. évi törvény szabályozta ugyan, a források azonban arra utalnak, hogy az uradalmak ettől eltérően szabályozták a jobbágyi öröklést. Erre a legjobb példa az Esterházy hercegi hitbizomány, ahol 1748-ban az uraság nevében a kismartoni bizottság szabályozta a jobbágyi öröklésrendet. Eszerint a jobbágy mindkét nemű gyermekei közül az elsőszülött örökölt. Háramlás esetén a rokonok negyedíziglen örököltek. A házastársak vagyona, ha házassági szerződésüket az uradalmi hivatalban jóváhagyták, egy év és egy nap eltelte után közös, vagyis kölcsönösen örökölhető lett. Ezt a meglehetősen liberális öröklési rendszert Esterházy Miklós herceg — az úrbérrendezés okozta zűrzavarra hivatkozva — 1774-ben megszigorította: megszűnt magszakadás esetén a rokonok, valamint a házastársak kölcsönös öröklési joga. A jobbágyi öröklés a végrendelkezéssel kezdődött, amely rendszerint az uradalmi hivatalban történt. A hagyatéki eljárást a tisztiszék vagy a gazdasági bizottság folytatta le. A kékkői Balassa uradalomban külön örökösödési bizottságot állítottak fel. A végrendelet kihirdetését követő 15 napon belül leltározták és értékeltéka hagyatékot. Ha az öröklés világos volt vagy az örökösök megegyeztek, egyszerű osztályra került sor. Vita esetén a hagyatéki ügy rendszerint az úriszék elé került, kisebb számban azonban a birtokkormányzati szervek is foglalkoztak vele. Az első ilyen adat 1732-ből, a németújvári tisztiszékről való. Különös figyelmet fordítottak az árvák hagyatéki ügyeire. A tisztiszék előtt lehetett érvényesíteni a különböző pénzkövetelési ügyeket. Értékhatárt nehéz megállapítani, mert a 10—20 forintos ügyektől kezdve a több ezer forintosakig minden megtalálható. Ezen az úton igyekeztek a kívülállók is a földesúri joghatóság alatt állókkal szembeni követeléseiket érvényesíteni. A tisztiszék elé kerültek azok a készpénzt és természetbenieket kezelő tisztek, akiknek számadásaiban a censurális szék hiányt talált és vonakodtak azt megtéríteni. Ilyen esetben az illető tisztre még börtön is várt. Gyakran megelégedett a tisztiszék azzal, ha csak a hiány egy részét térítették meg. A közigazgatási feladatoknál is láttuk, hogy az uradalmak igyekeztek a hozzájuk tartozó ingatlanok felett minél közvetlenebb felügyeletet gyakorolni. Az ilyen ingatlanokat érintő pereket még akkor is a földesúri bíróság vonta magához, ha mindkét peres fél idegen volt. Ingatlanok adásvételéhez már a XVIII. század első felében is urasági jóváhagyás kellett. Ezt a gyakorlatot szentesítette Mária Terézia Urbáriuma, a vételár elvesztésének terhe mellett írta elő a jóváhagyás kérését. Gyakori volt, hogy az ingatlant — rendszerint házat — az uradalmi tiszt által becsült áron kellett értékesíteni. Igen bonyolult kérdéseket vetnek fel az ingatlanokhoz kapcsolódó zálogügyletek, és a „kis bérletnek" nevezett inskripciók, vagyis a birtoknak bizonyos pénzösszeg ellenében visszavásárlási joggal való lekötése. Előfordult, hogy az uradalmak tehetősebb parasztjaiknak is adtak zálogba telkeket, vagy tisztjeik, cselédeik, hű jobbágyaik szolgálatait ezzel jutalmazták. A zálogügyleteken kívül a jobbágyok mindenfajta szerződéséhez urasági jóváhagyás kellett. Az osztályos, örökbefogadási, házassági, adásvételi stb. szerződéseket mind az uradalmi hivataloknál kellett a jobbágyoknak bemutatniuk.
