A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 5. Budapest, 1980)

X. A nagybirtokkormányzat jellemzése

lomba felvett gyakornok a hivatali szamárlétra minden fokát — írnok, kulcsár, sáfár, kasznár, számtartó, tiszttartó, esetleg felügyelő - végigjárva, munkája során sajátította el az ismereteket, amelyeknek birtokában idővel a gazdaság vezetője lehetett. Egyéb, pl. jogi tudást nem követeltek tőlük. A tisztektől és alkalmazottaktól elsősorban az uraság és az uradalom iránti hűséget követelték meg. Az elszámoltatási rendszer alapja is ez volt, hiszen pontos betekintés hiányában csakis a tisztek hűségére hagyatkozhattak. Szorgalmasan, jól kellett a gazdaságot vezetniük, jámbor, vallásos magánéletet élniük. Az uradalmi tisztek az uralkodó osztály középső vagy inkább alsó rétegéhez tartoztak, saját érdekeikről sem megfeledkezve, annak érdekeit képviselték. Felső rétegük készpénz- és természetbeni fizetéssel magasan, középső rétegük is jól dotált volt. így érthető, hogy nagy volt a versengés ezekért az állásokért. A nagyobb uradalmakban egyes családok nemzedékeken keresztül tartottak kezükben hivatalokat. A birtokkormányzat három fő — birtokgazdálkodási, közigazgatási és jogszolgáltatási — funkciója közül a legnagyobb figyelmet az elsőre fordította. Természetszerűleg következett ez abból, hogy a birtokos éppen e célból hozta létre, ezért ruházta rá hatalmának egy részét. A birtokkormányzat működésének fő célja, eredményességének mércéje a nagybirtok gazdálkodásnak jó megszervezése volt. Ez a fenntartást, az úrbéri szolgáltatások és a munkaerő szervezését, a szántóföldi munkákat, a növénytermesztést, állattenyésztést és a haszonvételeket (ipari üzemeket) jelentette. A birtokkormányzatnak a korszerű, a növekvő követelményeknek is megfelelő szervezet létrehozásán kívül a mezőgazdasági üzem mindennapi munkájához szükséges fenntartási, építkezési, beszerzési, udvartartási, ellátási feladatai is voltak. A birtokokhoz nagyszámú épület, mindenekelőtt maga a kastély és melléképületei, a tiszti és alkalmazotti lakóépületek, gazdasági épületek, sör- és pálinkafőzőház, a falvakban házak, malmok, kocsmák, vendégfogadók, téglaégetők stb. tartoztak. Mindezek fenntartása, növelése a birtokkormányzat feladata volt. Nem alakult ki egységes gyakorlat a gazdálkodáshoz szükséges eszközök beszerzésében. Egyes helyeken az irányító szervek apró ügyekkel is foglalkoztak, másutt még a nagyobb beszerzések is elkerülték a figyelmüket. A kormányzati szervek felügyeltek az — egyébként a sáfár hatáskörébe tartozó — udvari étkeztetésre. A Károlyi központi uradalomban az uraság parancsára tiszt és szolga egy asztalnál, ugyanazt a kenyeret és ételt ette. A birtokkormányzat a földesúri kizsákmányolást a legnyíltabban az úrbéri szolgáltatások behajtásával szolgálta. Ezek közül korszakunkban — a majorsági gazdálkodás kiterjesztésével — előtérbe került a növekvő munkaerőigény kielégítése, amely a robot terhek fokozására irányuló törekvéseket eredményezett. A kormányzati szervek igyekeztek a rendelkezésre álló — robot, béres és napszámos — munkaerő megszerzésével a nagybirtok zavartalan munkáját biztosítani. Az uradalmak több száz főnyi robotosának munkabeosztása nagy szervezettséget és tervszerűséget követelt. A robotról az uradalmi hivatalok a falusi bírák közreműködésével nyilvántartást vezettek. A robotcédulákat a bíró tartotta nyilván, és számolt el velük negyedévenként a tisztségnél. Ezek az elszámolások azután a tisztiszék vagy a gazdasági bizottság elé kerültek. E szervek tartották nyilván a munkaerő-szükségletet és közölték a falusi bírókkal az igényeket. Ugyancsak ezek foglalkoztak a robottal kapcsolatos panaszokkal is.