A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 5. Budapest, 1980)

X. A nagybirtokkormányzat jellemzése

Korszakunk végén különös erővel jelentkezett a munkaerőhiány. A birtokkormányzat, elsősorban a tisztiszék erőfeszítéseket tett ennek enyhítésére. Az aratás, cséplés, nyomtatás zömét továbbra is a jobbágyok és zsellérek végezték, de egyre inkább részes szerződés alapján. Nőtt a részesművelés, a részesföld juttatás, a bérmunkások alkalmazása. A roboton kívül a birtokkormányzati szervek egyéb szolgáltatások behajtását is szervezték. A censust, kilencedet, tizedet és a legkülönfélébb egyéb szolgáltatásokat az erre hivatott uradalmi apparátus szedte, kivetésük és elszámolásuk azonban minden esetben a kormányzat dolga volt, mint ahogy a befolyt készpénz és természetbeniek bevételezése vagy értékesítése is. A kormányzati szervek előtt nagy számban szerepeltek bérleti ügyek. A bérlők lehettek telkesek és zsellérek, csoportok vagy az egész helység. Az örökváltságról minden esetben a családülés döntött, mint pl. 1836-ban a Harruckern-örökösök ülése Szentesről. A talaj termőerejének fenntartása korszakunkban két fő pilléren, az időnkénti pihentetésén és a legelő állatokkal való megjáratásán nyugodott. Mindkettő — valamint az egyéb szántóföldi munkák (szántás, boronálás, trágyázás) — szervezettséget követelt. Mezőgazdasági íróink már a XVIII. század első felében hangoztatták a trágyázás fontosságát. Ha e művek a néphez nem is találtak utat, a nagybirtokot vezető tisztekhez eljutottak. Ezt mutatja, hogy a tisztiszékek, gazdasági bizottságok gyakran intézkedtek ez ügyben. A növénytermesztés a birtokkormányzat tevékenységében tényleges jelentőségénél kisebb szerepet kapott. A gabona és egyéb növények, a takarmány termesztése, a szőlő, a gyümölcs, a fa- és erdőgazdálkodás szerepelt ugyan a napirenden, de sokkal nagyobb figyelmet fordítottak forgalmazásukra. Ez elsősorban a nagyobb jövedelmet jelentő szőlőművelésre és erdőgazdálkodásra vonatkozott. A tisztiszékek figyelemmel kísérték a szőlők állapotát és intézkedtek, ha valamilyen hiányt tapasztaltak. De gondoltak a szüretre, a must és a bor kezelésére, tárolására is. Fontos jövedelmi forrást nyújtottak az uradalmaknak az erdők, ezért kezelésük kiemelt feladat volt. Az 1750-es évektől kezdve merült fel az erdőrendtartás készítése. Ez magában foglalta a faültetésen és-kitermelésen kívül az erdőhasználat szabályozását is. Ez utóbbi különben igen sok — talán a többi ügyhöz viszonyítva a legtöbb — vitát eredményezett az uradalmak és a falvak lakói között. A terményforgalmazás a birtokkormányzat érdeklődésének homlokterében állott. A tisztiszékek ügyeltek, hogy a gabona ne maradjon sokáig a vermekben, visszatartották azonban az eladást, ha — pl. háború hírére — az árak emelkedését várták. Az eladási árat a tisztiszék határozta meg; ennek érdekében figyelemmel kísérte a helyi piaci árakat. A gabona és a fa eladásán kívül jelentős bevételi forrást nyújtottak az uradalmak területén levő nagy nádasok. A nagybirtok — és a hozzátehetjük a lakosság — jövedelmének jelentős része származott az állattenyésztésből. A kormányzat ügyelt, hogy mely uradalmakba küldjön fiatal állatokat, melyeket selejtezzék ki. A tisztektől megkövetelték az állatok összeírását. Elsősorban ló, szarvasmarha, sertés, juh, apróállatok tenyésztése és forgalmazása foglalkoztatta a birtokigazgatást. A szarvasmarha tenyésztését az igaerőn és a tejhozamon kívül trágyázás céljából is szorgalmazták. Fontos feladat volt az állatforgalmazás megszervezése. Az ország nyugati részében fekvő uradalmak az állat- és bor-, a keletiek a bor- és terményforgalmazásra fordítottak