A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711–1848 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 5. Budapest, 1980)

VIII. Jogszolgáltatás

okozott kárt megtérítették. A tisztiszék úgy foglalt állást, hogy ha uradalmon kívüli okozta, a kár kétszeresét fizesse.

316 A szék elrendelte Medvecz Jakab takonykóros lovainak elpusztítását, hogy a szomszédoknak kárt ne okozzanak.

317 Az elveszett és megtalált állatok tartásáért magas térítést szedtek. Jencsa János hrabkói lakos elkószált süldői után 1810-ben pl. négy hónapra 20 Rft-ot fizetett.

318 1823-ban a keszthelyi tisztiszék Egresy Jánost 3 Ft 30 kr kártérítésre ítélte, mivel a Szőlős felé vezető úton egy asszony edényeit eltörte, neki ezzel kárt okozott. 319 1827-ben Puklics József inasa „egy kiskutya ellopásáért és a disznók elé vetéséért" hat vesszőt kapott. Ugyanakkor tett panaszt Cseh Antal cserszegi szőlőbirtokos Bania Antal ellen, aki állítólag szőlőjében egy almafát kivágott, ezzel neki kárt okozott. A vizsgálat során „nem muttatván a vád bizonyítására a legkevesebb próba is elő", alperest felmentették.

320 A Csáky család 1841. júliusi ülésén szerepelt a Zákó János korábbi richnói bérlő elleni panasz. Zákó az elmaradt bérleti díj fejében lefoglalt marháit erőszakkal kiszabadította, a neki ellenálló pásztorokat megfogatta, megverette és lenyíratta. A családülés az okozott kárt polgári per útján hajtatta be. A vérengzésért, lenyírásért a megyei bíróság előtt panaszolták be. 4. Polgári ügyek A polgári ügyek közül a birtokkormányzati szerveket - így írták ezt elő az utasítások, de így alakult a gyakorlat is — elsősorban a hagyatéki, háramlási ügyek, jobbágyok egymás közti osztályos perei, a pénzügyletekből adódó követelések, az ingatlanforgalom és a hozzátartozó szerződések, zálogügyletek foglalkoztatták. Werbőczi Hármaskönyve III. rész 30. címében azt olvashatjuk, hogy „ha a paraszt . . . semmi örököst és törvényes utódot nem hagy maga után, ingó vagyonáról szabadon végrendelkezhetik, mindazonáltal örökségei, ha ősiek, egészen a földesúrra haramiának". „Ha pedig azokat önmaga szerezte volna, két részre kell osztani, ezeknek egyike magának a földesúrnak, a másika pedig annak jut, akinek végrendeletében hagyta." Ez az intézkedés adott módot arra a számos — nagyrészt az úriszék előtt folyt — öröklési perre, amelyben földesúr és jobbágy állott egymással szemben.

322 Ez korántsem jelentette azt, hogy a háramlást minden uradalom egyformán értelmezte, vagy hogy az úriszéken kívül bíráskodó kormányzati szervek ne foglalkoztak volna vele. A földesúri öröklést a Hármaskönyvön (III. rész 29—30.) kívül az 1715:62. tc. szabályozta. A törvény szerint a magvaszakadt s végrendelet nélkül elhalt, hűtlenségben vagy felségsértésben bűnös jobbágyok összes szerzett javaiban és ingóságaiban a földesurak örököltek. Pfahler szerint a földesúr három — magszakadás, hűtlenség, szökés — esetben örökölt jobbágya után.

323 A három közül kétségkívül az első eset 316 p 74 xjsztiszék, 1810. máj. 5-/4., júl. 1./2. 317 Uo. 1810. jún. 10./2. 318 Uo. 1810. szept. 9./4. 319 P 274. Tisztiszék, 1823. okt. 3. 320 Uo. 1827. aug. 17./83., aug. 24./87. 321 P 72. Családülés, 1841. júl. 16. 322 Eckhart 165. 323 Pfahler 327.